😂 Móricka életében először önként jelentkezett az iskolában – a tanárnőnek már ekkor gyanús lehetett volna valami!
Móricka osztályában három dolog számított biztosnak.
Hétfőn dolgozat lesz, a menzán a főzelék mindig gyanús, és ha Móricka jelentkezik, abból előbb-utóbb baj lesz.
Csakhogy Móricka általában nem jelentkezett.
Sőt, ha a tanárnő kérdezett valamit, olyan mélyre csúszott a padban, hogy egyszer a takarítónő majdnem felmosta.
Egy hétfő reggelen azonban csoda történt.
Kovács tanárnő belépett a terembe, letette a naplót, és még a kabátját sem vette le, amikor Móricka magasba emelte a kezét.
A tanárnő megtorpant.
– Móricka! Te jelentkezel?
– Igen, tanárnő!
– Rosszul vagy?
– Nem.
– Fáj valamid?
– Nem.
– Akkor mi történt?
– Szeretnék valamit mondani.
A tanárnő gyanakodva nézett rá.
– Már megint mit csináltál?
– Semmit!
– Akkor miért jelentkezel?
– Mert apukám azt mondta, hogy az életben egyszer próbáljak meg rendesen viselkedni.
– Nahát! Ennek igazán örülök!
– Én is. Csak azt nem mondta, hogy meddig kell.
Az osztály felnevetett.
A tanárnő sóhajtott.
– Rendben, Móricka. Miért jelentkeztél?
– Szeretném megkérdezni, hogy ha valaki olyasmiért kap büntetést, amit nem csinált meg, az igazságos?
– Természetesen nem!
– Biztos?
– Egészen biztos!
Móricka megkönnyebbülten hátradőlt.
– Akkor jó, mert nem csináltam meg a házi feladatot!
A hátsó padban Pisti majdnem leesett a székről.
A tanárnő levette a szemüvegét.
– Móricka, te most szórakozol velem?
– Nem, tanárnő. Én csak szeretem előre tisztázni a jogi helyzetemet.
– Egyes!
– De hát most mondta, hogy nem büntethet olyasmiért, amit nem csináltam!
– Azonnal vedd elő a füzetedet!
– Melyiket?
– A matematika füzetedet!
– Az otthon van.
– Miért?!
– Mert abba nem írtam semmit, és gondoltam, fölösleges cipelni az üres súlyt.
A tanárnő becsukta a naplót.
Még csak nyolc óra tíz perc volt.
A matematikaóra azzal folytatódott, hogy a tanárnő megpróbálta visszaterelni az osztályt a tananyaghoz.
– Gyerekek, ma a szorzást gyakoroljuk!
Móricka ismét jelentkezett.
– Igen, Móricka?
– Tanárnő, ha valaki már tud szorozni, akkor hazamehet?
– Nem.
– És ha nem tud?
– Akkor különösen nem!
– Na, ezt se lehet megnyerni.
A tanárnő a táblára írt egy feladatot.
– Móricka! Ha van öt almád, és én elveszek belőle kettőt, mid marad?
– Három almám és egy nagyon rossz véleményem magáról.
Az osztály hangosan nevetett.
– Móricka! Itt most számolunk!
– Én is számolok, tanárnő. Csak közben figyelem az emberi viselkedést.
– Rendben. Akkor egy másik feladat. Ha édesapád ad neked ezer forintot, édesanyád pedig még ezret, mennyid lesz?
– Ezer forintom.
– Móricka! Te nem tudsz összeadni!
– Dehogynem. Csak maga nem ismeri anyukámat. Ő biztosan elkéri az apukámtól kapott ezrest.
A tanárnő ekkor úgy döntött, hogy Mórickának sürgősen szüksége van egy kis csendes munkára.
– Gyere ki a táblához!
Móricka felállt.
– Muszáj?
– Igen!
– Akkor előbb szeretnék egy tanút.
– Minek?!
– Hogy később ne mondhassa senki, hogy önként mentem.
A táblánál Móricka kapott egy egyszerű feladatot.
– Ha egy vonat óránként hatvan kilométert tesz meg, mennyit halad két óra alatt?
Móricka gondolkodott.
– Attól függ.
– Mitől?!
– Hogy a MÁV-ról beszélünk-e.
Pisti az asztalt csapkodta a nevetéstől.
– Százhúsz kilométer! – mondta a tanárnő.
– Az elméletben lehet, de én egyszer nagymamával három órát ültem egy állomáson, és egy centit sem haladtunk.
– Móricka! Nem a vasúti közlekedésről beszélgetünk!
– Pedig a feladatban vonat van!
A tanárnő lassan letette a krétát.
– Tudod mit? Ülj le!
– Köszönöm. Ezt a feladatot érzem eddig a legsikeresebbnek.
A szünetben Pisti odament hozzá.
– Te, Móricka, miért jelentkezel ennyit? Megőrültél?
– Nem. Fogadtam apámmal.
– Miben?
– Azt mondta, ha egy teljes napon át rendesen jelentkezem, és nem kiabálok be semmit, kapok tőle ötezer forintot.
– És ezért csinálod?
– Persze!
– De hát már kaptál egy egyest!
– Az nem volt benne a megállapodásban.
– És apád honnan tudja, hogy jelentkeztél?
– A tanárnő majd elmondja neki.
Pisti elgondolkodott.
– És ha behívja apádat az iskolába?
Móricka elmosolyodott.
– Akkor még az útiköltséget is megspórolom.
A következő óra környezetismeret volt.
A tanárnő elhatározta, hogy mostantól egyetlen Móricka-féle megjegyzésre sem reagál.
– Gyerekek! Ki tudja megmondani, miért repülnek a madarak délre?
Móricka keze azonnal a magasba lendült.
A tanárnő úgy tett, mintha nem látná.
– Senki?
Móricka már mindkét kezét felemelte.
– Jó, Móricka. Mondd!
– Mert gyalog túl messze van.
A tanárnő a plafonra nézett.
– És miért térnek vissza tavasszal?
– Mert elfogyott a szabadságuk.
A gyerekek nevettek.
– Móricka, kérlek, legalább egyszer válaszolj komolyan!
– Jó.
– Miért van a zsiráfnak hosszú nyaka?
– Mert messze van a feje a testétől.
– ELÉG!
Móricka ijedten összerezzent.
– Tanárnő, én csak jelentkeztem. Maga kérdezett!
Ebben a pillanatban kopogtak az ajtón.
Az igazgató lépett be.
– Jó napot kívánok! Kovács kolléganő, minden rendben?
A tanárnő úgy nézett rá, mint aki éppen mentőcsónakot pillantott meg a nyílt tengeren.
– Igazgató úr! Éppen jókor jön!
Az igazgató körbenézett.
– Mi történt?
– Móricka ma reggel óta folyamatosan jelentkezik!
Az igazgató arca felderült.
– Hát ez nagyszerű! Végre egy kis fejlődés!
– Igazgató úr, maga nem érti!
– Dehogynem! Mindig azt mondjuk, hogy a gyerekek legyenek aktívak!
Móricka büszkén kihúzta magát.
– Hallják, gyerekek? Végre valaki értékeli a munkámat!
A tanárnő felháborodva az igazgatóhoz fordult.
– Akkor legyen szíves, kérdezzen tőle valamit!
Az igazgató elmosolyodott.
– Rendben. Móricka, mit szeretnél csinálni, ha nagy leszel?
– Igazgató szeretnék lenni.
– Nahát! És miért?
– Mert akkor én is bemehetek órára, amikor akarok, mondhatok három mondatot, és már mehetek is vissza kávézni.
Az igazgató mosolya eltűnt.
A tanárnő viszont most először nevetett őszintén.
– Látja, igazgató úr? Pontosan erről beszélek!
Az igazgató megigazította a nyakkendőjét.
– Móricka, azt hiszem, beszélnünk kell az édesapáddal!
Móricka szeme felcsillant.
– Most rögtön?
– Igen!
– De jó! Akkor már majdnem meg is van az ötezresem!
Délután három órára Móricka apját behívták az iskolába.
Az apja, Béla, egyenesen a munkából érkezett.
– Jó napot! Mi történt már megint? Betört valamit?
– Nem – felelte a tanárnő.
– Összeveszett valakivel?
– Nem.
– Megette más uzsonnáját?
– Nem!
Béla megkönnyebbülten felsóhajtott.
– Akkor ez már egész jó nap!
Az igazgató komoly arccal közbeszólt.
– Az a probléma, hogy a fia egész nap jelentkezett.
Béla értetlenül nézett rájuk.
– És ezért hívtak be?
– Igen.
– Hát eddig meg azért hívtak be, mert nem jelentkezett!
– Csakhogy a válaszai…
– Rosszak voltak?
– Nem mindig. Inkább szemtelenek.
Béla Mórickára nézett.
– Fiam, miért csináltad ezt?
Móricka ártatlanul pislogott.
– Mert megígértem neked, hogy rendesen fogok jelentkezni.
Béla lassan bólintott.
– Tényleg. Megígérted.
– És te megígérted az ötezer forintot.
A tanárnő felkapta a fejét.
– Miféle ötezer forintot?!
Béla zavartan köhintett.
– Hát… fogadtunk.
– Maga ötezer forintot ígért a gyereknek, ha jelentkezik?!
– Igen.
A tanárnő hitetlenkedve nézett rá.
– És azt nem mondta neki, hogy értelmes válaszokat adjon?!
Béla néhány másodpercig hallgatott.
– Nem.
Móricka elégedetten bólintott.
– Látod, apa? Én is mondtam, hogy pontosan kell fogalmazni!
Az igazgató a homlokát masszírozta.
– Jó. Akkor ezt most lezárjuk. Móricka, holnaptól csak akkor jelentkezz, ha valóban tudod a választ!
– Rendben, igazgató úr!
– És semmi fölösleges megjegyzés!
– Értettem!
– Na, végre!
Móricka ekkor ismét felemelte a kezét.
Az igazgató arca megfeszült.
– MOST MEG MI VAN?!
– Csak azt szeretném megkérdezni, hogy az ötezer forintot apa ideadja, vagy a titkárságon kell felvennem?
Hazafelé Béla egy szót sem szólt.
Móricka mellette lépkedett, és időnként a kezét nyújtogatta.
Végül az apja megállt.
– Tessék, itt az ötezer forintod! De holnaptól nincs több fogadás!
Móricka eltette a bankjegyet.
– Rendben, apa.
– És azt is megtiltom, hogy újabb ötletekkel állj elő!
– Jó.
Béla gyanakodva nézett rá.
– Miért vagy ilyen könnyen meggyőzhető?
– Mert már megbeszéltem Pistivel egy másik fogadást.
– MICSODÁT?!
– Azt mondta, ad kétezer forintot, ha holnap egyetlenegyszer sem jelentkezem.
Béla megtorpant.
– És ezt elvállaltad?!
– Persze.
– De hát akkor egész nap nem fogsz megszólalni!
Móricka vigyorogva ránézett.
– Látod, apa? Végre valaki hajlandó fizetni azért, amit eddig ingyen csináltam!
Béla csak a fejét csóválta.
Otthon a felesége megkérdezte:
– Na, mi volt az iskolában?
Béla ledobta a kabátját.
– Semmi különös. A fiunk ma ötezer forintot keresett azzal, hogy beszélt.
– És?
– Holnap kétezret keres azzal, hogy hallgat.
Az asszony elgondolkodott.
– Te, Béla… nem tudnánk mi is beszállni ebbe az üzletbe?
– Miért?
– Mert ha Móricka egy egész hétig csendben marad, én még a nyaralásunkat is kifizetem neki!
Móricka a konyhaajtóból azonnal jelentkezett.
– Anya! És ha két hétig hallgatok, mehetünk külföldre is?
Béla felnézett a plafonra.
– Na, tessék! Már megint jelentkezik!
