😂 A temetkezési vállalkozó rossz címre jött – Nagyapám az ablakból kiabált neki!

Nagyapám nyolcvankét éves, de olyan energiával rendelkezik, hogy a háziorvosa egyszer azt mondta neki:

– Pista bácsi, maga még engem is túl fog élni!

Mire nagyapám:

– Doktor úr, ne fenyegetőzzön, mert én komolyan veszem!

Nagyapámnak egyébként három nagy szenvedélye van: a kertészkedés, a szomszédok bosszantása és az, hogy mindenbe beleszóljon, amihez semmi köze.

Ha valaki megáll az utcában, ő már az ablakban van.

Ha valaki becsenget a szomszédhoz, ő már tudni akarja, ki az.

Ha pedig idegen autó parkol a ház előtt, öt percen belül kihallgatja a sofőrt.

Így aztán sejthettük volna, hogy abból a bizonyos keddi napból semmi jó nem sül ki.

Délelőtt tíz óra körül egy hosszú, fekete autó állt meg a kapunk előtt.

Kiszállt belőle két elegáns, fekete öltönyös férfi.

Az egyik kezében mappa volt, a másik pedig komoly arccal nézegette a házszámot.

Nagyapám éppen az emeleti ablakból figyelte az utcát.

– HÉ, MAGUK MIT AKARNAK?!

A két férfi felnézett.

– Jó napot kívánunk! A temetkezési vállalattól érkeztünk!

Nagyapám egy pillanatra elhallgatott.

Aztán kihajolt az ablakon.

– MÁRIS?! HÁT MÉG A REGGELIMET SEM ETTEM MEG!

Az egyik férfi zavartan elővette a papírjait.

– Elnézést, uram, mi a Kovács családot keressük!

– AZT MEGTALÁLTÁK! ÉN VAGYOK KOVÁCS ISTVÁN!

– Akkor jó helyen járunk. Egy sajnálatos esemény miatt érkeztünk.

Nagyapám szeme elkerekedett.

– MILYEN ESEMÉNY MIATT?!

– Hát… a búcsúztatás ügyében.

– MIFÉLE BÚCSÚZTATÁS?! ÉN MÉG NEM MEGYEK SEHOVÁ!

Ekkorra már én is kiértem az udvarra.

– Papa, mi ez a kiabálás?

– GYERE IDE, MERT EZEK EL AKARNAK VINNI!

A két férfi egymásra nézett.

– Uram, itt valami félreértés lesz.

– MAGUKNAK BIZTOSAN! NEKEM MÉG TERVEZETT PROGRAMOM VAN PÉNTEKIG!

Az egyik férfi ismét ellenőrizte a mappát.

– Kovács István, nyolcvankét éves?

Nagyapám arca megváltozott.

– NA, EZT HONNAN TUDJÁK?!

– A megrendelőlapon szerepel.

– MEGRENDELŐLAPON?! ENGEM MÁR MEG IS RENDELTEK?!

Én ekkor már a kerítésbe kapaszkodva nevettem.

– Papa, nyugodj meg, biztosan rossz címre jöttek!

De nagyapám nem nyugodott meg.

– HOGY NYUGODJAK MEG?! EZEK MÉG A KOROMAT IS TUDJÁK!

A temetkezési vállalkozó közben elővette a telefonját.

– Elnézést, azonnal felhívom a központot.

Nagyapám erre még hangosabban kiabált:

– HÍVJA CSAK! ÉN MEG HÍVOM AZ ÜGYVÉDEMET!

– De uram, mi csak a munkánkat végezzük!

– AKKOR VÉGEZZÉK MÁSHOL! ÉN MÉG NEM VÉGEZTEM AZ ENYÉMMEL!

Közben megjelent Marika néni, a szomszédasszony is.

Ő az a fajta ember, aki még a saját álmát is elmeséli másnap az egész utcának.

– Mi történt, Pista? – kérdezte a kerítésen át.

Nagyapám rámutatott a fekete autóra.

– MEGJÖTTEK ÉRTEM, MARIKA!

Marika néni elsápadt.

– Jézusom, Pista! De hát tegnap még beszélgettünk!

– MA IS BESZÉLGETHETNÉNK, HA EZEK HAGYNÁK!

A vállalkozó végre elérte a központot.

– Jó napot! Itt valami tévedés történt. A megadott címen az érintett úr él, virul, és jelenleg az emeletről kiabál velünk.

A telefon másik végén hosszú csend következett.

Aztán kiderült a turpisság.

A szomszéd utcában is lakott egy Kovács István nevű idős férfi. Ugyanannyi idős volt, és a házszám is megegyezett.

Csak az utcanév volt más.

A két férfi rettenetesen zavarba jött.

– Elnézést kérünk, Pista bácsi! Valóban rossz címre jöttünk!

Nagyapám megkönnyebbülten felsóhajtott.

– NA, LÁTJÁK! MONDTAM ÉN, HOGY KORAI MÉG!

A vállalkozó zavartan mosolygott.

– Reméljük, nincs harag.

– HARAG NINCS, DE LEGKÖZELEBB TELEFONÁLJANAK ELŐRE!

A két férfi már éppen beszállt volna az autóba, amikor nagyapám ismét kihajolt.

– VÁRJANAK CSAK!

Mindketten megtorpantak.

– Igen, Pista bácsi?

– HA MÁR ITT VANNAK, EGY KÉRDÉSEM LENNE!

– Tessék!

– MAGUK VISSZAJÁRÓ VENDÉGEKNEK ADNAK KEDVEZMÉNYT?

A két férfi döbbenten nézett egymásra.

Én pedig már a könnyeimet törölgettem a nevetéstől.

De a történetnek itt még nem volt vége.

Másnap délelőtt becsengetett a postás.

Nagyapám nyitott ajtót.

– Jó napot, Pista bácsi! Ajánlott levelet hoztam!

– KITŐL?

– A temetkezési vállalattól.

Nagyapám hátralépett.

– MÁR MEGINT EZEK?!

Kiderült, hogy a cég írásos bocsánatkérést küldött a kellemetlenség miatt.

Nagyapám elolvasta, aztán leült a konyhában.

– Na, ezt bekereteztetem!

– Miért, papa?

– MERT NYOLCVANKÉT ÉV ALATT EZ AZ ELSŐ CÉG, AMELYIK ÍRÁSBAN IS ELISMERTE, HOGY TÚL KORÁN JÖTT!

Azóta eltelt három hét.

Nagyapám minden reggel ugyanúgy kiül az ablakba, figyeli az utcát, és ellenőrzi az autókat.

Tegnap megkérdeztem tőle:

– Papa, miért figyeled még mindig ilyen alaposan a kaput?

Komolyan rám nézett.

– Mert nem bízom ezekben, fiam!

– Kikben?

– A TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÓKBAN!

– De papa, hát csak egyszer tévedtek ide!

Nagyapám legyintett.

– PONT EZ AZ! HA EGYSZER MÁR ELTÉVESZTETTÉK A CÍMET, KI TUDJA, LEGKÖZELEBB MIT RONTANAK EL?!

Aztán közelebb hajolt, és bizalmasan hozzátette:

– Egyébként megírtam nekik, hogy ha még egyszer értem jönnek, előbb egyeztessenek időpontot.

– És mit válaszoltak?

– Azt, hogy természetesen, Pista bácsi, de remélik, erre még sokáig nem kerül sor.

– Na, látod, papa, milyen rendesek!

Nagyapám büszkén kihúzta magát.

– Rendesek bizony! Csak egy baj van velük.

– Micsoda?

– HOGY AZ ELSŐ IDŐPONTOT MÁR LEFOGLALTÁK, ÉN MEG NEM IS KÉRTEM! 😂