😂 Anyósom titokban benevezett egy szépségversenyre – A család akkor kapott sokkot, amikor megtudtuk, milyen kategóriában nyert!
Az egész egy teljesen átlagos vasárnapi ebéddel kezdődött.
Anyósom, a hetvenkét éves Margit néni, éppen a harmadik szelet rántott húst szedte a tányérjára, amikor váratlanul megszólalt.
– Gyerekek, jövő szombaton ne csináljatok programot!
A férjem, Laci, azonnal gyanakodni kezdett.
– Miért, anya? Megint költöztetni kell valakit?
– Nem!
– Akkor lekvárt főzünk?
– Nem!
– Megint elromlott a mosógéped?
– László! Egyszer az életben nem tudnál örülni annak, hogy az anyádnak programja van?
Én próbáltam menteni a helyzetet.
– Hová megyünk, Margit néni?
Anyósom kihúzta magát, megigazította a frissen dauerolt haját, majd olyan ünnepélyesen szólalt meg, mintha legalábbis a parlamentben készülne beszédet mondani.
– Szépségversenyre!
Laci kezéből kiesett a villa.
Én félrenyeltem az uborkasalátát.
A tizenhat éves lányunk, Dóri pedig olyan gyorsan kapta elő a telefonját, hogy azt hittem, máris élőben közvetíti a családi tragédiát.
– Mama, te szépségversenyre mész?!
– Igen, aranyom!
– Nézőnek?
– Versenyzőnek!
Csend lett.
Olyan csend, hogy a konyhában hallani lehetett, ahogy a hűtő bekapcsol.
Aztán Laci megszólalt.
– Anya, biztos, hogy jól olvastad a hirdetést?
Margit néni sértődötten letette a villáját.
– Fiam, hetvenkét éves vagyok, nem analfabéta!
– Jó, de milyen szépségverseny ez?
– Olyan, ahol a szépséget értékelik!
– Ezt sejtettem. De milyen korosztály?
– Mindenféle!
Laci rám nézett.
Én visszanéztem rá.
Mindketten ugyanarra gondoltunk.
Valaki nagyon csúnyán átverte az anyósomat.
De Margit néni már folytatta is.
– Különben is, én mindig szép asszony voltam! Fiatal koromban három férfi is meg akarta kérni a kezemet!
Laci felvonta a szemöldökét.
– És miért apát választottad?
– Mert neki volt motorja!
– Romantikus történet.
– Az volt! Csak később derült ki, hogy a motor a szomszédé!
Másnap reggel Margit néni telefonált.
– Kislányom, szükségem lenne egy kis segítségre!
Ez a mondat nálunk általában három dolgot jelentett.
Vagy elromlott valami.
Vagy vásárolni kellett.
Vagy Margit néni kitalált valamit, amitől az egész családnak megemelkedett a vérnyomása.
Ezúttal a harmadik lehetőség következett.
– El kellene jönnöd velem ruhát venni!
– Milyen ruhát?
– Versenyruhát!
– Margit néni, pontosan milyen versenyre nevezett be?
– Mondtam már! Szépségversenyre!
– És mit kell viselni?
– Elegáns ruhát. Meg valami különlegeset is.
– Milyen különlegeset?
– Azt még nem tudom. De majd kitaláljuk!
Délután elmentünk egy ruhaboltba.
Margit néni az első tíz percben felpróbált három kosztümöt, két estélyit és egy olyan csillogó ruhát, amelyben szerintem a repülőgépek is könnyebben megtalálták volna a leszállópályát.
A negyedik ruhánál kijött a próbafülkéből.
Tetőtől talpig aranyszínű flitter borította.
– Na? – kérdezte büszkén.
Próbáltam diplomatikus lenni.
– Hát… nagyon feltűnő.
– Pont ez a cél!
– Nem egy kicsit sok?
Margit néni megfordult a tükör előtt.
– Kislányom, hetvenkét évesen már nem azért öltözik fel az ember, hogy beleolvadjon a tömegbe!
Ezzel nehéz volt vitatkozni.
Megvettük a ruhát.
A pénztárnál az eladó megkérdezte:
– Valamilyen különleges alkalomra lesz?
Margit néni kihúzta magát.
– Szépségversenyre!
Az eladó elmosolyodott.
– Ó, milyen nagyszerű! Sok sikert kívánok!
Anyósom közelebb hajolt hozzá.
– Köszönöm, kedveském! Ha nyerek, visszajövök, és veszek egy másikat!
– Ugyanilyet?
– Dehogy! Még egyszer nem jelenhetek meg ugyanabban a ruhában!
A verseny előtti három napban Margit néni teljesen megváltozott.
Reggelente arcpakolást készített uborkából.
Délután a nappaliban gyakorolta a vonulást.
Este pedig videókat nézett arról, hogyan kell elegánsan integetni a közönségnek.
Csütörtökön Laci átment hozzá megjavítani egy konnektort.
Tíz perc múlva felhívott.
– Gyere ide azonnal!
– Mi történt?
– Anyám a nappali közepén járkál egy könyvvel a fején!
– Az egyensúlyát gyakorolja.
– Jó, de miért a telefonkönyvvel?!
– Mert az nem esik le olyan könnyen.
– Éva, az anyám az előbb úgy fordult meg, hogy leverte a csillárt!
A háttérből Margit néni hangja hallatszott.
– László, ne panaszkodj! Egy igazi királynőnek áldozatokat kell hoznia!
– Anya, a csillár negyvenötezer forint volt!
– Akkor drága áldozatot!
Péntek este újabb meglepetés ért bennünket.
Margit néni beállított hozzánk egy hatalmas bőrönddel.
– Itt alszom!
Laci gyanakodva nézte.
– Miért?
– Mert holnap korán indulunk, és nem akarok elkésni!
– Anya, a verseny délután kettőkor kezdődik!
– Pontosan! Délelőtt tízre ott kell lennünk!
– Minek?
– Hogy elfoglaljuk a jó helyeket!
– De hát te versenyzel!
– Akkor különösen fontos, hogy jó helyem legyen!
A férjem ekkor szó nélkül kiment a konyhába, és töltött magának egy nagy pohár ásványvizet.
Azt mondta, most már csak buborékokkal tudja feldolgozni az eseményeket.
Szombat reggel fél nyolckor Margit néni már teljes harci díszben állt az előszobában.
Aranyszínű ruha.
Hatalmas gyöngysor.
Vörös rúzs.
Frissen lakkozott körmök.
És egy akkora frizura, hogy Laci megkérdezte, külön jegyet kell-e váltani neki az autóba.
– Nagyon vicces vagy, fiam! – mondta Margit néni.
– Anya, csak azt kérdezem, hogy beférsz-e a kocsiba!
– Ha az apád negyven évig elfért mellettem, én is elférek egy autóban!
Tíz órára megérkeztünk a művelődési házhoz.
A bejárat fölött hatalmas molinó lógott.
„A VÁROS LEGSZEBBJE – JÓTÉKONYSÁGI SZÉPSÉGVERSENY”
A bejárat előtt rengetegen álltak.
Fiatal lányok, középkorú asszonyok, idősebb hölgyek.
Margit néni elégedetten körbenézett.
– Na, látjátok? Mondtam, hogy komoly verseny!
A recepción egy fiatal nő fogadott bennünket.
– Jó napot! Versenyző neve?
– Kovács Margit!
A lány végigfutott a listán.
Aztán elmosolyodott.
– Ó, igen! Margit néni! Már nagyon várjuk!
Anyósom diadalmasan felénk fordult.
– Hallottátok? Várnak!
A lány átadott neki egy borítékot.
– Ebben van a rajtszáma és a kategóriája.
Margit néni gyorsan eltette a táskájába.
– Köszönöm, aranyom!
Én kíváncsian kérdeztem:
– Megnézzük, milyen kategóriában indul?
– Majd később! Most sminkelni kell!
Ezzel eltűnt az öltözőben.
Délután kettőkor elkezdődött a műsor.
A zsűriben ült egy fodrász, egy helyi vállalkozó, egy színésznő és a polgármester felesége.
Először a fiatalabb versenyzők vonultak fel.
Aztán következett az elegancia kategória.
Margit néni sehol.
Laci egyre idegesebben fészkelődött.
– Éva, biztos, hogy anyám jó helyen van?
– Persze.
– És biztos, hogy tudja, mikor kell kijönnie?
– Gondolom.
– Mert legutóbb a színházban is rossz ajtón ment be, és majdnem a zenekari árokban kötött ki!
Ekkor a műsorvezető a mikrofonhoz lépett.
– Hölgyeim és uraim! Most következik versenyünk legkülönlegesebb kategóriája!
A fények elhalványultak.
A közönség tapsolni kezdett.
– Ebben a kategóriában olyan hölgyek mutatkoznak be, akik bebizonyítják, hogy a szépséghez nem feltétlenül szükséges fiatalság, tökéletes alak vagy kifogástalan elegancia!
Laci megkönnyebbülten felsóhajtott.
– Na, végre! Ez lesz anyám!
A műsorvezető folytatta.
– Fogadják szeretettel a LEGKÜLÖNCEBB SZÉPSÉG kategória versenyzőit!
A férjem megmerevedett.
– Tessék?!
Én is előrehajoltam.
– Mit mondott?
– Legkülöncebb szépség?!
A színpadon ekkor megszólalt egy vidám zene.
És megjelent Margit néni.
Arany flitteres ruhában.
Hatalmas gyöngysorral.
A fején pedig…
Egy csillogó koronával, amelynek tetejéből három műanyag flamingó állt ki!
Laci felugrott.
– ANYÁM FEJÉN MI AZ?!
Dóri már fuldoklott a nevetéstől.
– Apa, a mama flamingókat visel!
Margit néni eközben olyan magabiztosan vonult végig a színpadon, mintha legalábbis Párizsban mutatná be a legújabb divatot.
A kifutó végén megállt.
Megfordult.
Integetett.
Aztán egy elegáns mozdulattal meghajolt.
Csakhogy a flamingós korona beleakadt a mögötte álló díszpálmába.
A pálma megmozdult.
Margit néni megpróbálta kiszabadítani magát.
A korona nem engedett.
Ő húzta.
A pálma hajlott.
A közönség visszafojtotta a nevetést.
Végül Margit néni megfordult, ránézett a pálmára, és hangosan megszólalt:
– Na, maga se mostanában volt fodrásznál!
A terem felrobbant a nevetéstől.
Még a zsűritagok is a könnyeiket törölgették.
A műsorvezető odasietett.
– Margit néni, minden rendben?
– Persze, fiatalember! Csak ez a növény nagyon ragaszkodik hozzám!
Újabb tapsvihar.
Laci visszarogyott a székére.
– Éva, én ezt nem élem túl.
A verseny további részében minden indulónak válaszolnia kellett néhány kérdésre.
Amikor Margit néni következett, a műsorvezető mosolyogva megkérdezte:
– Margit néni, ön szerint mi a női szépség titka?
Anyósom gondolkodás nélkül felelt.
– A jó világítás!
A közönség nevetett.
– És mit tanácsolna a fiatalabb hölgyeknek?
– Hogy ne higgyenek el mindent a férfiaknak!
– Miért?
– Mert az én férjem is azt mondta, hogy örökké fiatal maradok mellette!
– És nem így történt?
– Dehogynem! Csak közben ő megöregedett, és nekem kellett gondoskodnom róla!
A terem ismét nevetésben tört ki.
A műsorvezető alig tudta folytatni.
– És ha megnyeri a versenyt, mire használja majd a hírnevet?
Margit néni kihúzta magát.
– Először is szeretném, ha a fiam végre megjavítaná a fürdőszobai csapot!
Laci lehajtotta a fejét.
– Tudtam. Tudtam, hogy ez lesz!
– Másodszor pedig szeretném üzenni a szomszédasszonyomnak, hogy nem mindenki öregszik olyan gyorsan, mint ő!
Dóri már a szék alatt nevetett.
Én pedig arra gondoltam, hogy anyósomnak talán nem is szépségversenyre kellett volna neveznie.
Hanem humoristának.
Este hatkor következett az eredményhirdetés.
A zsűri több kategóriában osztott díjakat.
Legszebb mosoly.
Legelegánsabb megjelenés.
Legjobb színpadi előadás.
Margit néni egyiknél sem nyert.
Már kezdtem megsajnálni.
Aztán a műsorvezető felemelt egy aranyszínű borítékot.
– És most következik a nap legkülönlegesebb díja!
Laci felsóhajtott.
– Csak ne anyám legyen!
– A zsűri egyhangú döntése alapján a Legkülöncebb szépség kategória győztese…
Dobpergés.
Hosszú szünet.
Majd:
– KOVÁCS MARGIT!
A terem tapsviharban tört ki.
Dóri sikított.
Én felugrottam.
Laci pedig olyan arcot vágott, mintha éppen megtudta volna, hogy az anyja indul a következő országgyűlési választáson.
Margit néni boldogan felsétált a színpadra.
Átvette a hatalmas kupát.
A vállára helyezték a győztesnek járó szalagot.
A műsorvezető megkérdezte:
– Margit néni, szeretne mondani néhány szót?
Anyósom elvette a mikrofont.
– Természetesen!
A férjem halkan megszólalt:
– Jaj, ne!
Margit néni körbenézett.
– Először is szeretném megköszönni a zsűrinek, hogy végre valakik észrevették, milyen különleges vagyok!
Nevetés.
– Másodszor szeretném megköszönni a menyemnek, hogy segített kiválasztani ezt a gyönyörű ruhát!
Rám mutatott.
A közönség tapsolt.
– Harmadszor pedig szeretném megköszönni a fiamnak…
Laci kiegyenesedett.
Végre!
Egy kedves anyai mondat!
Margit néni folytatta.
– …hogy egész életemben arra tanított, hogyan kell türelmesnek lenni egy nehéz természetű férfival!
A terem hangosan nevetett.
Laci csak ennyit mondott:
– Én holnap elköltözöm.
A legnagyobb meglepetés azonban még hátravolt.
Amikor véget ért a verseny, odalépett hozzánk a szervező.
– Gratulálunk, Margit néni! Reméljük, elégedett a díjával!
– Nagyon! – felelte anyósom. – És mikor kapom meg a nyereményemet?
A szervező elmosolyodott.
– Természetesen most!
Átadott neki egy nagy ajándékcsomagot.
Volt benne kozmetikum, wellnessutalvány, fodrászkupon és egy bekeretezett oklevél.
Margit néni boldogan nézegette.
Aztán megakadt a szeme az oklevélen.
Összehúzta a szemöldökét.
– Elnézést, fiatalember!
– Igen?
– Itt az áll, hogy „Legkülöncebb szépség”.
– Így van!
– Ez pontosan mit jelent?
A szervező kissé zavarba jött.
– Hát… azt, hogy ön rendkívül egyedi, eredeti és különleges személyiség!
Margit néni elgondolkodott.
– Tehát nem én vagyok a legszebb?
– Nos, nem egészen erről szól ez a kategória…
Anyósom a férjemre nézett.
– László! Te tudtad ezt?!
Laci próbált komoly maradni.
– Anya, a flamingós koronából már sejtettem!
Margit néni sértődötten felhúzta az orrát.
– Akkor engem itt tulajdonképpen kinevettek?!
A szervező gyorsan tiltakozni kezdett.
– Dehogyis! Ön volt a közönség kedvence!
Anyósom néhány másodpercig hallgatott.
Aztán lassan elmosolyodott.
– Ja, hogy a közönség kedvence?
– Igen!
– És mindenki engem tapsolt meg a legjobban?
– Pontosan!
Margit néni elégedetten megigazította a győztes szalagját.
– Na, akkor nincs semmi probléma!
Aztán Lacihoz fordult.
– Látod, fiam? Hetvenkét évesen is képes vagyok megnevettetni egy egész termet!
Laci bólintott.
– Anya, ez kétségtelen.
– És még kupát is kaptam érte!
– Igen, anya.
– Neked van kupád?
– Nincs.
– Na, ugye!
Azt hittük, ezzel véget ért a történet.
Óriásit tévedtünk.
Hétfő reggel Margit néni megjelent a helyi újság címlapján.
A fotón a flamingós koronában állt, kezében a kupával.
A cím így szólt:
„A 72 ÉVES MARGIT NÉNI LETT A VÁROS LEGKÜLÖNCEBB SZÉPSÉGE!”
Anyósom rögtön vásárolt húsz példányt.
Egyet kirakott a nappaliba.
Egyet a konyhába.
Egyet a hálószobába.
Hármat elküldött a rokonoknak.
Ötöt pedig szétosztott a szomszédok között.
Kedden felhívott bennünket.
– Gyerekek, pénteken megint szükségem lesz rátok!
Laci elsápadt.
– Miért, anya?
– Meghívtak egy rendezvényre!
– Milyen rendezvényre?
– Divatbemutatóra!
A férjem letette a telefont az asztalra.
Néhány másodpercig csak nézte.
Aztán rám fordult.
– Éva, szerinted hány éves korban lehet örökbe adni az ember anyját?
Én már nevettem.
– Lacikám, hetvenkettőnél szerintem késő.
Ekkor újra megszólalt a telefon.
Margit néni volt az.
– Ja, és fiam! Elfelejtettem valamit!
– Mit, anya?
– A divatbemutatóra férfimodelleket is keresnek!
Laci megmerevedett.
– És?
– Beajánlottalak!
– MICSODA?!
– Ne aggódj! Már beszéltem a szervezőkkel!
– ANYA! ÉN NEM AKAROK MODELL LENNI!
Margit néni nyugodtan válaszolt:
– Nem is kell, kisfiam. Azt mondták, a humoros kategóriába pont megfelelő leszel!
Azzal letette.
Laci lassan leült a kanapéra.
Én pedig már annyira nevettem, hogy alig kaptam levegőt.
A férjem hosszú hallgatás után megszólalt:
– Éva, most már értem, miért hagyta rám apám a garázst.
– Miért?
– Mert tudta, hogy egyszer szükségem lesz egy helyre, ahol elbújhatok anyám elől!
Azóta Margit néni kupája a nappali legfeltűnőbb polcán áll.
Mellette az oklevél, a fénykép és természetesen a három flamingó.
Ha vendég érkezik, anyósom az első öt percben megmutatja neki az egészet.
Aztán mindig hozzáteszi:
– Tudja, kedvesem, a szépség múlandó. De ha az ember elég különc, legalább soha nem felejtik el!
És ebben az egy dologban az egész család egyetért.
Margit nénit valóban lehetetlen elfelejteni.
Főleg azóta, hogy a férjem a születésnapjára kapott tőle egy bekeretezett feliratot:
„Egy királynő fia vagyok. Sajnos az udvari bolond szerepe jutott nekem.”
Megjegyzés: A történet kitalált, szereplői és eseményei a képzelet szüleményei.
