Hétfő délelőtt mentem be a postára.
Már az ajtóban láttam, hogy rossz időpontot választottam.
Tizennégy ember ült bent, hat állt, kettő pedig olyan elszántan bámulta a kijelzőt, mintha attól gyorsabban fogynának a számok.
Húztam egy sorszámot.
142-
A kijelzőn 119 villogott.
– Remek – morogtam. – Karácsonyra végzek.
Mellettem egy idős néni tanulmányozta a sorszámkiadó automatát.
Megnyomott egy gombot.
Kijött egy cetli.
Ránézett.
Aztán rám.
– Fiatalember, maga ért ehhez?
– Attól függ. Mit szeretne intézni?
– Feladni ezt a levelet.
– Akkor szerintem nem jó gombot nyomott.
– Miért?
Megmutatta a cetlit.
A17.
Az enyém 142 volt.
– Maga valami más ügytípust választott.
A néni felsóhajtott.
– Tudtam. Ezek a gépek már reggel összeesküdnek az ember ellen.
Visszament az automatához, de közben megszólalt a hangszóró:
– A17-es ügyfél fáradjon a kettes ablakhoz!
A néni felkapta a fejét.
– Ez én vagyok!
– De nem oda kellene mennie.
– Ha már ilyen szépen hívnak, nem hagyom őket várni.
És elindult.
A fél váró követte a szemével.
Odaért az ablakhoz.
– Jó napot! – mondta a postás. – Miben segíthetek?
– Ezt a levelet szeretném feladni.
– Asszonyom, ehhez másik sorszámot kellett volna húznia.
– Mondta a fiatalember is.
– Akkor húzzon egy másikat, legyen szíves.
A néni bólintott.
– Rendben.
Visszasétált az automatához.
Megnyomta a megfelelő gombot.
Kijött a cetli.
Ránézett.
A néni szemüvege fölött végigmérte a várót.
– Hát ezt még az unokám ballagására sem érem meg.
Páran elnevették magukat.
Leült mellém.
Telt az idő.
124
125
126
A néni egyszer csak felállt.
– Na, nekem ebből elég.
– Hazamegy? – kérdeztem.
– Dehogy. Levelet akarok feladni, nem feladni a levelet.
Odament az automatához.
Megint megnyomta azt a rossz gombot.
Kijött:
A18.
Alig telt el fél perc.
– A18-as ügyfél fáradjon a kettes ablakhoz!
A néni elégedetten felállt.
A postás már messziről felismerte.
– Asszonyom! Mondtam, hogy ez nem a levélfeladás!
– Tudom.
– Akkor miért húzott megint ilyen számot?
A néni letette elé a borítékot.
– Mert erre két perc alatt sorra kerülök.
A postás csak nézett rá.
– De ettől még nem tudom itt feladni a levelét.
A néni bólintott.
– Semmi baj. Akkor visszaülök.
Megfordult, tett két lépést, majd visszanézett.
– Viszont ha harmadszor is idehívnak, az már szerintem nem az én hibám.
Az egész váró nevetni kezdett.
Még a postás is elmosolyodott.
Aztán fogta a borítékot.
– Na, adja ide.
A néni visszafordult.
– Mégis jó lett a sorszám?
– Nem.
– Akkor?
A postás sóhajtott.
– Rájöttem, hogy magát olcsóbb kiszolgálni, mint még egyszer visszaküldeni.
A néni fizetett, eltette a blokkot, majd indulás előtt odaszólt nekem:
– Látja, fiatalember? Nem mindig a megfelelő gombot kell megtalálni.
– Hanem?
Rám kacsintott.
– A megfelelő ember türelmének a végét.
Na, ezen már a kettes ablaknál ülő postás is hangosan felnevetett.
Tanulság: Néha nem az jut előrébb, aki mindent elsőre jól csinál, hanem aki egy kis humorral képes megoldani egy bosszantó helyzetet – persze úgy, hogy közben másoknak se okozzon kárt.
Jogi megjegyzés: A történet szórakoztató céllal készült, szereplői és eseményei kitaláltak; valós személyekkel vagy eseményekkel való egyezés a véletlen műve.
