😂 A szomszéd megkért, hogy öt percre figyeljek a házára – estére már én magyarázkodtam a rendőröknek, hogy mit keresek benne!

Már ebből tudtam, hogy valami baj lesz.

Pista ugyanis kétféle okból szokott becsengetni. Vagy kölcsönkér valamit, amit aztán soha többé nem látok, vagy segítséget kér valamiben, amiből végül nekem lesz munkám.

Ezúttal különösen kedvesen mosolygott.

– Szomszéd! Egy apró szívességet szeretnék kérni!

– Mekkora aprót?

– Öt perc az egész!

Na, itt kellett volna becsuknom az ajtót.

– El kell ugranom a boltba. Jön a szerelő, de lehet, hogy hamarabb ideér. Át tudnál menni, és beengedni, ha megérkezik?

– Persze. Mit szerel?

– A riasztót.

– Mi baja?

– Néha magától bekapcsol.

– És ez nem veszélyes?

– Ugyan már! Legfeljebb egy kicsit hangos.

Azzal a kezembe nyomott egy kulcsot.

– A kód 2580. Ha csipog, ezt üsd be!

– Rendben.

– Ja, és a hátsó ajtót ne nyisd ki!

– Miért?

– Mert beragad.

– Értem.

– Meg a garázsba se menj!

– Miért?

– Mert ott van a kutya.

– Neked nincs is kutyád!

– Most már van. A sógoromét őrzöm.

Mielőtt bármit kérdezhettem volna, Pista már beült az autójába, és elhajtott.

Álltam a kapuban egy kulccsal, és azon gondolkodtam, hogy egy ötperces szívességhez miért kaptam több utasítást, mint egy repülőgép pilótája felszállás előtt.

Tíz perc múlva megérkezett egy fehér furgon.

Kiszállt belőle egy munkaruhás férfi.

– Jó napot! A szerelő vagyok!

– Végre! Jöjjön!

Kinyitottam Pista ajtaját.

Abban a pillanatban megszólalt a riasztó.

De nem egyszerűen csipogott.

Olyan hangot adott, mintha egy egész tűzoltóállomás egyszerre kapott volna idegösszeomlást.

– A KÓD! – kiabálta a szerelő.

– TUDOM!

Odafutottam a kis dobozhoz.

Beütöttem: 2580.

Semmi.

Újra.

A riasztó még hangosabb lett.

– BIZTOS EZ A KÓD? – ordította a szerelő.

– A SZOMSZÉD EZT MONDTA!

– NEM LEHET, HOGY FORDÍTVA KELL?

– MÁRMINT HOGY 0852?

– PRÓBÁLJA MEG!

Beütöttem.

A riasztó erre egy teljesen új hangon kezdett visítani.

– NA, EZ MOST MI? – kérdeztem.

– SZERINTEM EZ MÁR A BETÖRÉSJELZÉS!

– EDDIG MI VOLT? ZENEI ALÁFESTÉS?!

Ekkor a garázsból ugatás hallatszott.

Nem olyan kedves, barátságos ugatás.

Olyan, amire az ember hirtelen átgondolja az összes rossz döntését, amit életében hozott.

A szerelő rám nézett.

– Van itt kutya?

– Állítólag.

– Milyen fajta?

– Fogalmam sincs.

– Nagy?

– A hangja alapján akkora, mint egy kisebb ló!

A következő pillanatban valami hatalmasat dörrent a garázsajtón.

Mindketten hátraugrottunk.

– Szerintem ki akar jönni! – mondta a szerelő.

– Akkor ne álljunk az útjába!

Ekkor megjelent a kerítésnél Marika néni, a szemközti szomszéd.

– MI TÖRTÉNIK ITT?!

– SEMMI, MARIKA NÉNI!

– AKKOR MIÉRT SZÓL A RIASZTÓ?!

– MERT NEM MŰKÖDIK!

– HOGYHOGY NEM MŰKÖDIK? HISZEN HALLANI AZ EGÉSZ UTCÁBAN!

Erre nem tudtam mit mondani.

Marika néni összehúzta a szemét.

– ÉS MAGUK MIT KERESNEK PISTA HÁZÁBAN?

– A RIASZTÓT JAVÍTJUK!

– MAGA IS SZERELŐ?

– NEM, ÉN A SZOMSZÉD VAGYOK!

– AKKOR MIÉRT ORDÍT?

– MERT NEM HALLOM, MIT MONDOK!

Marika néni gyanakodva nézett ránk, aztán eltűnt.

Öt perccel később két rendőrautó állt meg a ház előtt.

Az egyik rendőr kiszállt.

– Jó napot! Bejelentést kaptunk, hogy két gyanús férfi tartózkodik az ingatlanban.

– Az egyik én vagyok – mondtam.

– És a másik?

– A szerelő.

– Kié a ház?

– A szomszédomé.

– Hol van a tulajdonos?

– Boltban.

– És maga mit keres itt?

– Várom a szerelőt.

A rendőr a mellettem álló férfira nézett.

– De hát a szerelő már itt van.

– Igen, most már én is látom!

– Akkor miért nem megy haza?

– MERT NEM TUDJUK KIKAPCSOLNI A RIASZTÓT!

A rendőr a kollégájához fordult.

– Józsi, te értesz az ilyenekhez?

– Persze!

Odament a kezelőpanelhez.

– Mi a kód?

– 2580.

Beütötte.

A riasztó egy pillanatra elhallgatott.

Mindannyian megkönnyebbültünk.

Aztán megszólalt egy géphang:

– HIBÁS KÓD. A RENDŐRSÉG ÉRTESÍTVE.

A rendőr lassan felém fordult.

– Hát ez legalább már megvan.

Ekkor megszólalt a telefonom.

Pista volt.

– Na, minden rendben?

– PISTA! HOL VAGY?!

– A boltban. Miért?

– MERT ITT VAN KÉT RENDŐR, EGY SZERELŐ, EGY IDEGBETEG KUTYA, ÉS A RIASZTÓD ÚGY ÜVÖLT, HOGY A SZOMSZÉD FALUBAN IS HALLJÁK!

– Jaj, tényleg! Elfelejtettem mondani valamit.

– MIT?!

– A kódot megváltoztattam tegnap.

Behunytam a szemem.

– És mi az új kód, Pista?

– 2581.

Egyetlen számjegy.

EGYETLEN!

Beütöttem.

A riasztó elhallgatott.

Olyan csend lett, hogy hallottam, ahogy a szerelő megkönnyebbülten kifújja a levegőt.

A rendőr elővette a jegyzetfüzetét.

– Rendben, akkor tisztázzuk az adatokat.

– Muszáj?

– Muszáj.

Tíz percig magyaráztam, hogy nem vagyok betörő, nem én szereltem a riasztót, nem az én kutyám ugat, és a házhoz kizárólag azért van kulcsom, mert a szomszédom elment vásárolni.

A rendőr végül megkérdezte:

– És mióta ismeri a tulajdonost?

– Tizenöt éve.

– Megbízik benne?

– Ma reggelig igen.

Ekkor a garázsból újabb hatalmas csattanás hallatszott.

A szerelő elsápadt.

– Szerintem a kutya kiszabadult!

A rendőr a garázsajtóhoz lépett.

– Nyissuk ki óvatosan!

– ÉN NEM NYITOM KI! – mondtam.

– Miért?

– Mert Pista azt mondta, ne menjek a garázsba!

– Uram, maga az előbb beengedett ide egy szerelőt, két rendőrt, és majdnem az egész utcát. Most már igazán mindegy!

A rendőr résnyire kinyitotta az ajtót.

Mindannyian hátráltunk.

Aztán előbújt…

Egy tacskó.

Egy apró, barna tacskó.

A szájában egy műanyag vödörrel, amit maga után húzott a betonon.

Ez okozta a hatalmas dörrenéseket.

A szerelő rám nézett.

– Ez volt a ló?

– Hang alapján nagyobbnak tűnt.

A tacskó odaszaladt a rendőrhöz, megnyalta a cipőjét, majd lefeküdt a lábához.

– Hát, ez valóban veszélyes jószág – jegyezte meg a rendőr.

Már éppen azt hittem, vége a kalandnak, amikor Pista végre hazaért.

Kiszállt az autóból, kezében két szatyorral.

Körülnézett.

Két rendőrautó.

Egy szerelőfurgon.

Négy ideges ember.

Marika néni a kerítés mögött.

És én, aki már a saját nevemet is alig tudtam.

Pista mosolyogva megszólalt:

– Hát itt meg mi történt?

A rendőr odalépett hozzá.

– Ön a tulajdonos?

– Igen.

– A szomszédját bízta meg a ház felügyeletével?

– Igen.

– És rossz riasztókódot adott neki?

– Hát… véletlenül.

A rendőr bólintott.

– Rendben. Akkor a félreértést tisztáztuk.

Pista rám nézett.

– Ne haragudj, szomszéd! Remélem, nem volt nagy gond.

Lassan felé fordultam.

– Pista, te azt mondtad, öt perc!

– Hát igen, egy kicsit elhúzódott.

– EGY KICSIT?!

– Na, ne idegeskedj! Inkább gyere át holnap egy kávéra!

– Köszönöm, nem!

– Pedig meg akartalak kérni valamire.

A rendőr felkapta a fejét.

– Mire?

Pista teljes nyugalommal válaszolt:

– Holnap elutazunk két napra. Gondoltam, a szomszéd addig ránézhetne a házra.

A rendőr becsukta a jegyzetfüzetét.

– Uram, ezt most azonnal felejtse el!

– Miért?

– Mert ha holnap is ide kell jönnünk, már mi kérünk kulcsot, és személyesen vigyázunk a házára!

Pista nevetett.

Én nem.

Hazamentem, leültem a kanapéra, és megfogadtam, hogy soha többé nem vállalok szívességet.

Este nyolckor megszólalt a csengő.

Pista állt az ajtóban.

– Szomszéd, ne haragudj a mai napért! Hoztam neked egy kis süteményt.

Átvettem.

– Köszönöm.

– És lenne még egy egészen apró kérésem…

– NEM!

– De még el sem mondtam!

– PONT EZÉRT!

Pista sóhajtott.

– Csak azt akartam kérdezni, hogy nálad maradt-e a házkulcsom.

Belenyúltam a zsebembe.

Valóban ott volt.

Átadtam neki.

– Tessék! És most már menj haza!

Pista elindult, aztán a kapuból visszafordult.

– Ja, szomszéd!

– MI VAN MÁR MEGINT?!

– Holnap jön a riasztószerelő, mert a mai csak a klímát jött volna javítani.

Egy pillanatig nem kaptam levegőt.

– PISTA! AKKOR KI VOLT AZ A FÉRFI, AKIT MA BEENGEDTEM?!

Pista megvonta a vállát.

– Hát gondolom, a klímaszerelő.

– DE HÁT Ő AZT MONDTA, A RIASZTÓT JAVÍTJA!

– Persze. Mert biztosan azt hitte, azért hívtuk, hogy kikapcsolja.

Ekkor megszólalt a telefonom.

A délutáni szerelő hívott.

– Jó estét kívánok! Elnézést a zavarásért, csak most vettem észre, hogy rossz címre mentem. A szomszéd utcába hívtak riasztót szerelni.

– AKKOR MAGA NEM IS A PISTÁHOZ JÖTT?!

– Nem, uram. De ha már ott voltam, gondoltam, segítek.

Letettem a telefont.

Pista érdeklődve nézett rám.

– Ki volt az?

– A szerelő.

– És mit akart?

– Semmit, Pista. Csak most derült ki, hogy ma az egész házadban én voltam az egyetlen ember, akinek tényleg ott kellett lennie!

Másnap reggel kiírtam egy papírt a kapumra:

„SZÍVESSÉGET NEM VÁLLALOK. HÁZAT NEM ŐRZÖK. RIASZTÓHOZ NEM NYÚLOK. PISTÁNAK NEM VAGYOK ITTHON!”

Délben becsengetett Marika néni.

– Láttam a kiírást. Nagyon helyes! De megkérhetném valamire?

– Mire?

– Csak öt percre kellene vigyáznia a lakásomra.

Ránéztem.

– Miért?

– Mert jönnek a rendőrök.

– A RENDŐRÖK?!

– Igen. Tegnap véletlenül bejelentettem egy betörést a szomszédban, és ma szeretnének beszélni velem.

Becsuktam az ajtót.

Azóta a csengőm sem működik.

És eszem ágában sincs megjavíttatni! 😂