😂 A gyógyszertárban rossz sorszámot húztam – húsz perc múlva mindenki engem keresett!
Az egész egy teljesen ártatlan hétfő délelőtt kezdődött.
Elfogyott otthon a vitaminom, ezért úgy döntöttem, beugrom a gyógyszertárba.
Öt perc az egész, gondoltam.
Ezt a mondatot egyébként lassan ki kellene tiltani az életemből, mert valahányszor kimondom, minimum fél napom rámegy valamire.
Beléptem a patikába.
Bent legalább tizenöten várakoztak. Volt, aki köhögött, volt, aki a telefonját nyomkodta, egy idős bácsi pedig olyan elszántan figyelte a kijelzőt, mintha a lottószámokat húznák.
Az ajtó mellett egy sorszámhúzó automata állt.
Három gomb volt rajta.
A – Vényköteles gyógyszerek
B – Vény nélkül kapható termékek
C – Egyéb ügyintézés
Én természetesen a C gombot nyomtam meg.
Miért?
Mert a vitamin szerintem egyéb.
Legalábbis akkor még így gondoltam.
A gép kiadott egy cetlit.
Leültem.
Két perc múlva megszólalt a hangosbemondó:
– C nulla nulla egy! Kérjük, fáradjon a hármas pulthoz!
Felálltam, és odamentem.
A pult mögött egy szemüveges hölgy ült, előtte egy hatalmas számítógép.
– Jó napot! Miben segíthetek?
– Egy doboz vitamint szeretnék.
A hölgy rám nézett.
Aztán a cetlimre.
Aztán megint rám.
– Uram, ehhez nem ezt a sorszámot kellett volna húznia.
– Tudom, de már itt vagyok. Nem lehetne valahogy megoldani?
– Sajnos ez a panaszkezelési és rendkívüli ügyintézési pult.
– Értem. Akkor panaszkodom.
– Mire?
– Arra, hogy nem kapok vitamint.
A hölgy levette a szemüvegét.
– Uram, ez nem így működik.
– Pedig szerintem egész jól haladunk. Már csak a vitamin hiányzik.
A mögöttem álló bácsi felnevetett.
A gyógyszerésznő azonban nem adta fel.
– Nézze, húzzon egy B sorszámot, és várja meg, amíg szólítják.
– Rendben.
Visszamentem az automatához.
Megnyomtam a B gombot.
A gép kiadta:
Ránéztem a kijelzőre.
Harmincöt ember volt előttem.
Ekkor kezdtem sejteni, hogy a vitaminhiányom még sokáig fennáll majd.
Leültem az idős bácsi mellé.
– Maga mióta vár? – kérdeztem.
– Reggel óta.
– És hányas?
– A huszonhármas.
– Most melyiknél tartanak?
– A negyvenegyesnél.
– Akkor magát már szólították!
– Tudom. Csak olyan jó itt a társaság.
Ezen elgondolkodtam.
Lehet, hogy a bácsi nem is gyógyszerért jár ide, hanem közösségi életet él.
Öt perc múlva egy fiatal nő lépett be, kezében egy recepttel.
Odament az automatához.
Nézte a gombokat.
Aztán megfordult.
– Elnézést, melyiket kell megnyomni, ha receptem van?
Mivel én ültem a legközelebb, természetesen hozzám fordult.
– Az A-t.
– Köszönöm szépen!
Egy másik hölgy is odalépett.
– És ha csak kötszert szeretnék?
– B.
– És ha reklamálni akarok?
– C. De csak akkor, ha van legalább húsz perce.
Nevettek.
Én pedig büszkén hátradőltem.
Végre valamiben hasznosnak éreztem magam.
A következő pillanatban egy férfi érkezett.
– Jó napot! Vérnyomásmérésre hová kell menni?
Fogalmam sem volt.
De ekkor már három ember nézett rám várakozóan.
Nem akartam csalódást okozni.
– Kérdezze meg a hármas pultnál!
A férfi elindult.
Két perc múlva visszajött.
– Azt mondták, nem ott.
– Akkor legalább ezt is tudjuk – feleltem.
Az idős bácsi mellettem úgy nevetett, hogy majdnem leejtette a botját.
Ekkor történt a végzetes fordulat.
Megérkezett egy idős néni.
Megállt előttem, és megkérdezte:
– Fiatalember, maga itt dolgozik?
– Nem, csak várok.
– Akkor miért magát kérdezi mindenki?
– Mert én tudom, melyik gombot kell megnyomni.
A néni bólintott.
– Akkor maga biztosan vezető beosztásban van.
Mielőtt tiltakozhattam volna, már elő is vett egy papírt.
– Nézze meg, fiam, ezt felírták nekem, de nem tudom, melyik ablakhoz menjek!
Segítettem neki sorszámot húzni.
Aztán még valakinek.
Majd még kettőnek.
Tíz perc múlva már kisebb sor állt előttem.
Én osztogattam a sorszámokat, magyaráztam, melyik pulthoz kell menni, és időnként bemondtam:
– Tessék figyelni a kijelzőt, mert gyorsan változik!
Ezt egyébként teljesen feleslegesen mondtam, mert a kijelző már hét perce ugyanazt a számot mutatta.
Egyszer csak megjelent a gyógyszertár vezetője.
Egyenesen hozzám lépett.
– Elnézést, maga kicsoda?
– Én? A B negyvenhetes.
– Úgy értem, mit csinál itt?
– Pillanatnyilag ügyfélszolgálatot vezetek, de eredetileg vitaminért jöttem.
A nő körbenézett.
Látta a szépen sorban álló embereket.
Aztán engem.
– Ki kérte meg erre?
– Senki. Csak rossz sorszámot húztam.
Ekkor a néni, akinek korábban segítettem, közbeszólt:
– Ne tessék már bántani ezt a fiatalembert! Ő az egyetlen, aki mindenkinek elmagyaráz mindent!
A bácsi is megszólalt:
– Én mondtam, hogy vezető beosztásban van!
A gyógyszertárvezető elmosolyodott.
– Tudja mit? Jöjjön velem!
Na, gondoltam, most vagy kirúgnak egy munkahelyről, ahol nem is dolgozom, vagy kapok egy kitüntetést.
Bevezetett a pult mögé.
– Mondja, van munkája?
– Van.
– És nem szeretne nálunk dolgozni?
– Milyen beosztásban?
– Betegirányítóként. Láthatóan nagyon jól bánik az emberekkel.
– És jár hozzá vitamin?
A nő nevetni kezdett.
– Ha felvesszük, dolgozói kedvezménnyel megveheti!
– Köszönöm, de inkább maradnék vásárló.
Ekkor végre megszólalt a hangosbemondó:
– B nulla negyvenhét! Kérjük, fáradjon a kettes pulthoz!
Felcsillant a szemem.
– Elnézést, ez én vagyok!
Odasiettem a pulthoz.
– Jó napot! Egy doboz vitamint szeretnék!
A gyógyszerész kedvesen mosolygott.
– Természetesen. Milyet?
Elmondtam.
A hölgy beütötte a számítógépbe.
Aztán elkomorodott.
– Sajnos ez most elfogyott.
Csak álltam.
Húsz perce voltam ott.
Segítettem nyolc vásárlónak.
Majdnem kaptam egy állást.
És még mindig nem volt vitaminom.
– Mikor lesz? – kérdeztem halkan.
– Holnap délelőtt érkezik.
Bólintottam, majd elindultam kifelé.
Az ajtónál azonban megállított a gyógyszertárvezető.
– Uram! Egy pillanat!
Megfordultam.
– Igen?
– Ha holnap úgyis visszajön a vitaminért, nem tudna egy kicsit korábban érkezni?
– Miért?
– Mert holnap szabadságon lesz a betegirányítónk, és maga ma olyan jól helyettesítette!
Ránéztem.
Aztán a sorszámhúzó automatára.
És csak ennyit mondtam:
– Rendben. De akkor holnap már én döntöm el, ki hányas számot kap. Maga például rögtön a sor végére kerül! 😂
Ez a történet kitalált, humoros szórakoztató tartalom.
