A dadogós fiatal nő hazamegy a randiról, és anyja rögtön faggatni kezdi.
– Hogy sikerült az első randid, kislányom?
– Anyu… a-a-a r-r-randin a-a-a fiú… le a-a-akart ve-ve-lem fe-fe-feküdni.
Az anya kissé megütközve kérdez vissza:
– És mit mondtál neki, kislányom?
– Go-go-gondltam ké-kéretem ma-magam ki-ki-kicsit és…
mo-mo-mondtam ne-neki… ho-hogy én ne-ne-nem va-va-vagyok o-o-olyan.
– És? – kérdi az anya feszülten. – Mi történt utána?
A lány sóhajt egy nagyot:
– Há-hát… mi-mi-re ki-ki-mondtam…
– má-már po-pont o-o-olyan vo-voltam.
A dadogós fiatal nő hazamegy a randiról
+1VICC
A székely bácsi egyszer csak kitalálja, hogy orvoshoz megy. Na nem azért, mert szeret, hanem mert az asszony már harmadszor mondta neki:
– Menj el, mert te nem vagy normális, hogy mindig azt mondod, “majd elmúlik”!
A bácsi meg a klasszik székely logikával:
– Ha eddig nem vitt el, ezután se fog.
De az asszony úgy néz rá, hogy még a cserepes muskátli is behúzza magát, úgyhogy a bácsi felveszi a kabátját, és elindul a rendelőbe.
A rendelőben sokan ülnek, nénik, bácsik, köhögés, zizegős nejlonzacskó, “én csak receptért jöttem” hangulat. A székely bácsi leül, csendben. Ül tíz percet, húszat. Aztán feláll, odamegy a nővérhez:
– Naccsága, soká lesz?
A nővér ránéz:
– Hát… még van három ember maga előtt.
A bácsi bólint:
– Értem.
Visszaül. Ül még húsz percet. Megint feláll, odamegy:
– Naccsága, most mán soká?
A nővér:
– Kettő van maga előtt.
A bácsi megint bólint:
– Értem.
Ül még fél órát, közben úgy néz, mintha a falat nézné, de igazából számol, csak senki ne tudja, hogy figyel. Aztán feláll harmadszor is:
– Naccsága, most mán én jövök?
A nővér már kicsit ideges:
– Igen, bátyám, maga jön. Menjen be.
A bácsi bemegy.
Bent az orvos fiatal, modern, fehér köpeny, számítógép, minden. Az orvos mosolyog:
– Jó napot! Mi a panasza?
A székely bácsi leül, sóhajt egyet, mintha most döntene arról, hogy kitör-e a világháború:
– Doktor úr… fáj a derekam.
Az orvos pötyög:
– Mióta?
– Há’… tegnap óta.
– És hogyan kezdődött?
A bácsi néz egy nagyot:
– Hát elkezdett fájni.
Az orvos kicsit megakad, de folytatja, mert szakember:
– Sugárzik valahova? Lábba? Csípőbe?
A bácsi gondolkodik:
– Néha… a konyhába.
Az orvos visszanyeli a nevetést.
– Mozgásra rosszabb?
– Mozgásra… igen.
– Fekvésre jobb?
– Fekvésre… igen.
Az orvos bólint:
– Na, akkor megvizsgálom. Álljon fel.
A bácsi feláll, az orvos tapogatja, hajoljon ide, hajoljon oda, “mondja, ha fáj”. A bácsi egyszer se szisszen, arca olyan, mintha épp számlát fizetne.
Az orvos:
– Itt fáj?
– Nem.
– Itt?
– Nem.
– És itt?
– Nem.
Az orvos megáll:
– Akkor… hol fáj?
A bácsi lassan visszaül, és teljes komolysággal:
– Doktor úr… otthon fáj.
Az orvos pislog:
– Hogyhogy otthon fáj?
A bácsi sóhajt, mint aki most mondja ki a nagy igazságot:
– Hát úgy, hogy amikor idejöttem, az asszony mondta:
“Ha megint hazajössz gyógyszer nélkül, úgy fejbe vágom a söprűvel, hogy még a derekad is fájni fog!”
Az orvos egy pillanatig nézi… aztán elneveti magát.
A bácsi meg csak bólint a végén, székely nyugalommal:
– Na látja, doktor úr… én előre szóltam, hogy baj lesz.
