
A feleség elbocsátó üzenete
Kedves férjem!
12 hosszú éven át voltam melletted jóban-rosszban, de mára rájöttem: neked ebből csak a rossz jut eszedbe. Úgyhogy itt az ideje lezárni mindent.
Kedden például új körmökkel, új hajszínnel és új ruhával mentem eléd a munkahelyedre. Te meg? Ahelyett, hogy megdicsértél volna, megkérdezted, hogy „mi került ebben biztos ennyibe?”.
A vacsorádhoz is három órán át főztem a paradicsomos tésztát — erre te közölted, hogy „ez ugyanaz, mint a múltkori, csak más alakú a tészta”. Én pedig sírtam. Te meg még hozzá is tetted: „ne sírj már, sós lesz az egész”.
Múlt héten pedig eltűnt a bankkártyád, és végig engem gyanúsítottál, miközben egész idő alatt a derekadnál volt, csak túl szoros volt a nadrágod.
És akkor jött a csütörtök. A végzetes csütörtök.
A barátnőd, Erika hívott telefonon, mikor nem voltam itthon. Elmondta, hogy látta, ahogy kettesben sétálgatsz a titkárnőddel a parkban. A titkárnőddel, akit te állítólag „alig ismersz”.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban.
Nem várom meg, hogy te szakíts, elég volt. Összepakoltam, elköltözöm a pilates oktatómmal Norvégiába, ahol legalább nem kérdezgetik, mennyibe került egy női cipő.
Ne keress!
A leendő exfeleséged: Bogi
A férj válasza
Kedves (hála az égnek) exfeleségem!
Őszintén szólva már azt hittem, nincs az a nap, ami még fel tudna vidítani, de aztán megjött az üzeneted — és hirtelen olyan jó kedvem lett, hogy majdnem pezsgőt bontottam.
Térjünk a tényekre.
Kedden észrevettem, hogy új ruhád, új hajszíned és új körmeid vannak. Csak azt hittem, valamelyik „átverős” internetes kihívás része vagy. A ruhád ugyanis pont olyan volt, mint az a függöny, amit tavaly kidobtunk. A körmeid meg úgy néztek ki, mintha valamelyik bosszúszomjas papagáj csinálta volna.
A paradicsomos tésztádat pedig tényleg felismertem. Azért, mert ugyanaz a fazék volt odakozmálva, mint múltkor — csak új tésztát öntöttél rá.
A bankkártyámat valóban kerestem. De azt mondjuk nem említetted, hogy közben te hívtad rám a rendőröket, mert szerinted biztos „elraboltak”, amiért 20 percig a nappali kanapéja mögött túrtam a zsebemben.
És akkor jöjjön Erika.
A „barátnőd”, aki azóta utál téged, amióta véletlenül ráküldted a teljes, 18 oldalas dietetikai tanácsaidat.
A titkárnőm pedig 68 éves, és Botticelliről mesélt nekem a parkban. Romantikus volt, de nem úgy.
Viszont hadd meséljem el, miért voltam igazából a parkban: állásajánlatot kaptam Milánóba, kreatív igazgatói pozíció, lakással, autóval, minden földi jóval. Azért sétáltam a titkárnőmmel, mert ő adta át a szerződést.
Már készültem elmondani neked a nagy hírt — de ahogy látom, kár lett volna.
A pilates oktatódat pedig ismerem. Norvégia jó választás, mert messze van.
Olyan messze, hogy még véletlenül sem botoltok belém.
Köszönöm, hogy egyszerűsíted az életemet.
A válóperes ügyvédem szerint az üzeneted alapján semmire sem tartasz igényt — így minden az enyém marad.
Ja, és még valami:
a pilates oktatód tegnap felhívott, hogy megkérdezze, hozzám költözhetsz-e. Mondtam neki, hogy menjen csak Norvégiába, ott talán több esélye lesz.
A frissen fellélegző, hamarosan nagyon jól élő exférjed: Dani






























