A sivatagban rekedtek

Két férfi, Kovács és Szabó, már három napja bolyong a sivatagban víz nélkül. Utolsó erejükkel, kiszáradtan és a hőségtől kábultan vánszorognak az utolsó dűne felé. Kovács már feladta a reményt, de Szabó még mindig bizakodik.

Egyszer csak Szabó megpillant valamit a távolban.
– Nézd! – suttogja remegő hangon. – Ott egy nyakkendőárus!
Kovács felnéz, de csak a forró levegőt látja remegni.
– Dehogy, te hallucinálsz! Nincs ott semmi.
Szabó azonban makacsul halad tovább.
– De igen, látom a színes nyakkendőket a szélben! – és még gyorsabban halad a látomás felé.

Kovács, nem akarta magára hagyni a társát, végül elhatározza, hogy követi. Ahogy közelebb érnek, Kovács is megdöbben: tényleg egy nyakkendőárus áll a sivatag közepén, telerakva a legdivatosabb, selyemből készült darabokkal.

Kovács, a kiszáradás határán, remegő kézzel nyúl a pénztárcájáért.
– Kérlek… – suttogja a nyakkendőárusnak – …egy… egy korty vizet… adok érte… amennyit csak kérsz…
A nyakkendőárus barátságosan mosolyog.
– Sajnálom, barátom. Nálam csak a legfinomabb nyakkendők vannak. Nincs egy csepp vizem se. De nézd, ez az olasz selyem nyakkendő… akciós, csak 10 dollár!

Kovács, dühében és kétségbeesésében elüvölti magát.
– De minek nekem nyakkendő a sivatag közepén? Víz kell! Víz!
A nyakkendőárus sajnálkozva rázza a fejét.
– Sajnálom. Viszont látom, nagyon szomjas vagy. Körülbelül egy mérföldre innen, abba az irányba – és mutat egy irányt a sivatagban – …ott van egy luxus étterem. Ott biztosan van víz.

Kovács, utolsó erejével, hálásan biccent, és Szabóval együtt elindul a megadott irányba. Újabb fél óra vánszorgás után, amikor már tényleg azt hiszik, hogy nem bírják tovább, megpillantanak egy pazar, modern, üvegből és fémből épült épületet a dűnék között. A felirat világít: „A Sivatagi Oázis – Luxus Étterem”.

Kovács és Szabó, mintha életre keltek volna, odafutnak a bejárathoz. Kovács, az ajtónál álló portásnak esdekel:
– Víz… kérem… engedjenek be… megfizetjük…