András felesége, Kata már hetek óta mondogatta:

– Csöpög a csap a konyhában. Meg kellene javítani.

András minden alkalommal ugyanazt válaszolta:

– Tudok róla.

Ez a férfiak nyelvén nagyjából azt jelentette, hogy valamikor a következő három évben foglalkozni fog vele.

Egy szombat reggel Kata újra szólt:

– András, egész éjjel hallottam. Csöpög. Csöpög. Csöpög.

– Engem nem zavar.

– Mert te horkolsz.

András erre már nem válaszolt.

Vasárnap Kata megint próbálkozott:

– Szerelőt hívok.

András azonnal felnézett.

– Szerelőt?! Egy csaphoz?!

– Igen.

– Kata, ne viccelj már! Ezt én is meg tudom csinálni.

– Remek. Mikor?

– Majd.

Kata ekkor elkövette azt a hibát, amit egy házasságban csak egyszer követ el az ember.

Megkérdezte:

– Mit jelent az, hogy „majd”?

András megsértődött.

– Most komolyan határidőt kérsz egy csapra?

Eltelt még egy hét.

A csap tovább csöpögött.

Kata azonban többé egyetlen szót sem szólt róla.

Andrásnak ez kezdett gyanús lenni.

Kedd este hazament.

Kata vacsorát készített.

Semmi a csapról.

Szerda este ugyanez.

Csütörtökön András már maga nézett rá a mosogatóra.

A csap csöpögött.

Kata fütyörészett.

– Nem zavar? – kérdezte András.

– Mi?

– A csap.

– Már nem.

András összeráncolta a homlokát.

– Hogyhogy?

– Megoldottam.

András odament.

A csap továbbra is csöpögött.

– De hát ez nincs megjavítva!

– Nem mondtam, hogy megjavítottam. Azt mondtam, megoldottam.

Kata kinyitotta a mosogató alatti szekrényt.

Egy lavór állt benne.

– Ebbe folyik?

– Igen.

– Ez szerinted megoldás?

– Ideiglenes.

András felháborodott.

– Az ideiglenes megoldásokból lesznek a legnagyobb bajok!

Kata lassan felnézett rá.

– Pontosan ezt mondom neked három hete.

András érezte, hogy csapdába sétált.

De ekkor még nem tudta, hogy Kata nem végzett.

Másnap péntek volt.

András hazaért, levette a cipőjét, és meglátott a konyhaasztalon egy névjegykártyát.

„Gábor – vízvezeték-szerelő.”

Alatta egy cetli:

„Hétfő, 17:00.”

András kezében megállt a mozdulat.

– Kata!

– Igen?

– Ki az a Gábor?

– A vízvezeték-szerelő.

– Lemondod.

– Miért?

– Mert holnap megcsinálom.

Kata elmosolyodott.

– Három hete nem értél rá.

– Holnap ráérek.

– Érdekes.

– Mi érdekes?

– Hogy a csöpögő csap három hétig nem zavart, de Gábor öt másodperc alatt megjavította.

András másnap reggel fél nyolckor már szerszámosládával állt a mosogató előtt.

Kata kávéval a kezében figyelte.

– Segítsek?

– Nem kell.

– Biztos?

– Kata, kérlek. Tudom, mit csinálok.

Tíz perccel később nem volt víz a konyhában.

Húsz perccel később nem volt víz a fürdőszobában sem.

Harminc perc múlva András a mosogató alatt feküdt, vizes pólóban, és olyan szavakat mondott, amelyeket jobb családi történetekben nem idézünk.

Kata lenézett rá.

– Hívjam Gábort?

A mosogató alól kiszólt:

– Eszedbe ne jusson!

Délre elkészült.

András büszkén megnyitotta a csapot.

Nem csöpögött.

– Na látod! – mondta. – Ehhez akartál szerelőt hívni?

Kata elismerően bólintott.

– Ügyes vagy.

András elégedetten elpakolta a szerszámokat.

Aztán Kata utánaszólt:

– Egyébként Gábor nem vízvezeték-szerelő.

András megállt.

– Tessék?

– A kolléganőm férje.

– És a névjegykártya?

– Nyomtattam.

– A hétfő öt óra?

– Kitaláltam.

András hosszú másodpercekig nézte a feleségét.

– Te direkt csináltad ezt?

Kata belekortyolt a kávéjába.

– Én? Dehogy. Én csak megoldottam.

András azóta állítólag sokkal gyorsabban elvégzi az otthoni javításokat.

Kata pedig megtartotta Gábor névjegykártyáját.

Biztos, ami biztos.