Régen kézről kézre járt a családban – ma már alig akad, aki használni tudná
Első pillantásra akár két különös fából készült gombának is nézhetnénk őket. Pedig ezek nem dísztárgyak voltak, hanem egykor nagyon is praktikus eszközök.
Nagymamáink és dédnagymamáink közül sokan pontosan tudták, mire valók.
A képen stoppolófák, más néven stoppológombák láthatók.
Ma már furcsának tűnhet, hogy egy ilyen egyszerű fadarabnak külön helye volt a varróeszközök között, régen azonban egészen másképp bántak a kilyukadt ruhadarabokkal.
Egy lyukas zokni még nem jelentette azt, hogy ki kell dobni
Ma egy kilyukadt zokni gyakran rövid úton a szemetesben végzi. Régebben azonban a ruhák értéket képviseltek, ezért amit lehetett, megjavítottak.
A zoknik és harisnyák sarkán vagy lábujján keletkező lyukakat például bestoppolták.
Ehhez jött jól ez a furcsa, gombára emlékeztető eszköz.
A zoknit ráhúzták a stoppolófa lekerekített részére úgy, hogy a lyuk pontosan a sima felület fölé kerüljön. Így az anyag kifeszült, a lyuk szélei jól láthatóvá váltak, és sokkal könnyebb volt tűvel és fonallal dolgozni.
A javítás során a hiányzó szövet helyére lényegében új, sűrű fonalhálót készítettek.
Ügyes kézben a javítás meglepően tartós lehetett.
Miért éppen ilyen furcsa az alakja?
A forma nagyon is praktikus.
A széles, lekerekített felső rész megtámasztotta az anyagot, miközben a hosszú nyelet kényelmesen lehetett fogni.
Nem kellett a zoknit az egyik kézzel folyamatosan feszíteni, miközben a másikkal varrtak.
Léteztek egyszerű gömb vagy tojás alakú változatok is – ezeket stoppolótojásnak nevezték –, valamint nyeles, gomba formájú darabok.
Voltak teljesen egyszerűek, másokat festett mintákkal díszítettek. Némelyik olyan szép volt, hogy ma könnyen dekorációnak néznénk.
Pedig kemény munkaeszköz volt.
Amikor még természetes volt, hogy megjavítjuk, ami elromlott
A stoppolófa egy olyan korszak hétköznapi tárgya, amikor egy kisebb szakadás vagy lyuk miatt még nem feltétlenül váltak meg egy ruhadarabtól.
Zoknit stoppoltak, gombot varrtak vissza, ruhát foltoztak, cipőt javíttattak.
Nem feltétlenül azért, mert az emberek különösen szerettek varrni.
Sokkal inkább azért, mert természetes volt, hogy amit még meg lehet menteni, azt nem dobjuk ki.
Egy zoknit akár többször is megjavíthattak.
És sok családban már a gyerekek is megtanulták az alapvető varrási feladatokat.
Ezért maradhatott meg évtizedeken keresztül
Maga a stoppolófa szinte elnyűhetetlen volt.
Nem volt benne motor, rugó vagy bonyolult szerkezet.
Egy megfelelően kialakított fadarab akár évtizedeken át használható maradhatott.
Ezért előfordulhatott, hogy ugyanazt az eszközt előbb a nagymama, később a lánya, majd az unokája használta.
Talán ezért is találni még ma is régi varródobozokban, szekrények mélyén vagy padlásokon ilyen darabokat.
Csakhogy ma már könnyen megtörténhet, hogy valaki megtalálja, megforgatja a kezében, és fogalma sincs róla, mi lehetett.
És vajon lehet még használni?
Természetesen.
Sőt, maga a stoppolás sem tűnt el teljesen. A ruhajavítás és az újrahasználat iránti érdeklődéssel ismét egyre többen próbálkoznak hagyományos javítási technikákkal.
A régi eszköz működéséhez pedig semmilyen különleges szerkezet nem szükséges.
Kell hozzá egy lyukas zokni, megfelelő fonal, tű – és persze némi türelem.
A többit száz évvel ezelőtt is ugyanúgy a két kezünkkel kellett elvégezni.
Egy apró tárgy, amely sokat elmond egy régi világról
Talán éppen ezért érdekes ma kézbe venni egy ilyen stoppolófát.
Önmagában nem értékes gép, nem különleges találmány és nem is látványos szerkezet.
Mégis mesél arról az időről, amikor egy lyukas zokni nem azt jelentette, hogy újat kell venni.
Hanem azt, hogy elő kell venni a tűt és a stoppolófát.
Te felismerted volna a kép alapján? Emlékszel még arra, hogy volt-e ilyen a családban?
Jogi záradék: A cikk ismeretterjesztő és nosztalgikus céllal készült. A stoppoláshoz használt eszközök formája, elnevezése és használati módja koronként és területenként eltérhetett.
