A szomszédom három napja az én postaládámba teszi a saját újságját – ma reggel megvártam
Hétfő reggel kezdődött.
Munkába indultam, kinyitottam a postaládát, és ott volt benne egy összehajtott napilap.
Nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget.
Biztosan eltévesztette a kézbesítő.
Kivettem, és már majdnem vittem magammal, amikor megláttam a szomszédomat, Lajos bácsit.
A kapuja előtt állt.
– Ez nem a magáé? – mutattam fel az újságot.
– De – felelte.
– Akkor rossz helyre dobták.
– Nem dobták rossz helyre.
Fogta az újságot, biccentett, és bement.
Furcsának találtam, de siettem.
Kedden reggel megint ott volt az újság a postaládámban.
Ezúttal már biztos voltam benne, hogy nem véletlen.
Átvittem hozzá.
Lajos bácsi éppen a virágokat locsolta.
– Megint nálam volt.
– Tudom.
– Maga tette oda?
– Én.
– Miért?
Rám nézett, aztán elzárta a vizet.
– Holnap is ott lesz.
Ennyit mondott.
Na, ettől már kezdtem ideges lenni.
– De miért?
– Holnap.
Azzal bement a házba.
Szerdán reggel természetesen megint ott volt.
Ugyanaz az újság, szépen félbehajtva.
Most már nem vittem át.
Letettem a konyhaasztalra.
Este munka után még egyszer átlapoztam, hátha valamit nem vettem észre.
Semmi.
Nem volt benne bekarikázott hirdetés.
Nem volt kihajtva egy bizonyos oldal.
Nem volt beleírva semmi.
Egy teljesen hétköznapi újság volt.
Csütörtökön eldöntöttem, hogy korábban kelek.
Fél hétkor már a konyhaablaknál álltam egy kávéval.
Hat negyven körül kinyílt Lajos bácsi kapuja.
Kijött.
Az újság ott volt a hóna alatt.
Körülnézett, átsétált az utcán, odament a postaládámhoz, és beledobta.
Én pedig abban a pillanatban kinyitottam az ajtót.
– Megvan!
Lajos bácsi úgy megijedt, hogy majdnem elejtette a szemüvegét.
– Maga leskelődik utánam?
– Én leskelődöm? Négy napja maga tömi újsággal a postaládámat!
Elnevette magát.
– Jogos.
– Most viszont elmondja, miért.
Egy darabig hallgatott.
Aztán odament a kerítéshez.
– Emlékszik, amikor tavaly kórházban voltam?
– Persze.
– Ki ürítette a postaládámat?
– Én.
– És amikor hazajöttem?
– Visszaadtam a leveleit.
– Nem erre gondolok.
Nem értettem.
– Hanem mire?
Lajos bácsi megigazította a sapkáját.
– Arra, hogy minden este felkapcsolta nálam a kinti lámpát.
Meglepődtem.
– Honnan tudja?
– A másik szomszéd elmondta.
Kicsit zavarba jöttem.
Nem gondoltam, hogy ebből ekkora ügyet csinál.
Akkoriban Lajos bácsi több mint két hétig nem volt otthon. Tudtam, hogy egy üres ház este sötéten feltűnő, ezért amikor hazaértem a munkából, átmentem, felkapcsoltam a teraszlámpát, reggel pedig leoltottam.
Nekem ez öt perc volt.
– De ennek mi köze az újsághoz?
Lajos bácsi elmosolyodott.
– Múlt vasárnap hallottam, amikor a lányának mondta, hogy ezen a héten háromszor hajnalban indul dolgozni.
– Igen.
– Maga egyedül lakik az utcafronton. Ha napokig érintetlenül áll valami a postaládájában, abból látszik, hogy nincs itthon.
Ránéztem.
Aztán az újságra.
És végre megértettem.
– Maga azért rakja bele, hogy…
– Hogy legyen mit kivennie induláskor. Ha meg délutánig benne marad, átjövök megnézni, minden rendben van-e.
Elnevettem magam.
– Lajos bácsi, én nem három hétre utazom el. Csak korán megyek dolgozni.
– Tudom.
– Akkor ez egy kicsit túlzás.
– Lehet.
– És meddig akarja ezt csinálni?
Elgondolkodott.
– Péntekig.
– Miért pont péntekig?
– Mert szombaton már maga kapja az újságot.
– Én nem fizettem elő.
Lajos bácsi vigyorgott.
– Most már igen.
– Tessék?
– A múltkor azt mondta, hogy reggelente túl sokat nyomkodja azt a telefont. Gondoltam, olvasson inkább.
Csak néztem rá.
– Maga előfizetett nekem egy újságra?
– Fél évre.
– De én nem is kértem!
– Én sem kértem, hogy tavaly kapcsolgassa a lámpámat.
Erre már mindketten nevettünk.
Másnap reggel kinyitottam a postaládát.
Ott volt benne az újság.
Most először már az én nevemmel.
Átnéztem Lajos bácsi háza felé.
A függöny egy pillanatra megmozdult.
– Látom ám! – kiabáltam át.
Az ablak kinyílt.
– Akkor olvassa is!
Azóta minden reggel kiveszem az újságot.
Nem azért, mert hirtelen megszerettem a nyomtatott híreket.
Hanem mert néha egészen furcsa módon derül ki, hogy valaki odafigyel ránk.
És néha az is, hogy egy apró szívességet évekkel később sem felejtenek el.
Jogi záradék: A történet szórakoztató, irodalmi jellegű írás. A szereplők és az események kitaláltak; az esetleges hasonlóság valós személyekkel vagy eseményekkel a véletlen műve.
