😂 A férjem megígérte, hogy ő intézi a vacsorát – este hétkor becsöngetett hozzánk a tűzoltó

Péntek délután fél ötkor felhívott a férjem.

– Ma ne főzz!

Megálltam a bolt bejáratában.

– Tessék?

– Azt mondtam, ne főzz. Én intézem a vacsorát.

Tizennégy éve vagyunk házasok.

Ez alatt az idő alatt Gábor háromszor mondta ki ezt a mondatot.

Az első alkalommal pizzát rendelt.

A második alkalommal elfelejtette.

A harmadik alkalommal pedig megkérdezte, hol tartjuk a krumplit.

Érthető módon gyanakodtam.

– Mit fogsz főzni?

– Meglepetés.

– Gábor, legutóbb is meglepetés volt.

– És?

– A rántott sajtból levált a panír, a sajt pedig eltűnt.

– Az technikai probléma volt.

– A serpenyőben csak négy üres panír maradt.

– Mondom, technikai probléma.

Hazafelé azért vettem egy kenyeret.

Biztonsági tartaléknak.

Amikor beléptem a lakásba, Gábor kötényben állt a konyhában.

Az én virágos kötényemben.

– Ne nevess!

– Nem nevetek.

– De.

– Csak örülök, hogy jól áll rajtad a margaréta.

Az asztalon hús, zöldségek, fűszerek és egy laptop sorakozott.

A képernyőn egy receptvideó ment.

– Mit készítesz?

– Sült oldalast.

– Te?

– Miért? Szerinted nem tudok oldalast sütni?

Ránéztem.

– Múlt héten megkérdezted, hogy a sütőn melyik jelenti a sütést.

– Azóta fejlődtem.

Nem szóltam bele.

Ez volt az első hibám.

Hat óra körül furcsa szag kezdett terjengeni.

– Gábor!

– Tudom.

– Füstöl valami.

– Nem füstöl. Pirul.

Öt perc múlva már a nappaliból is láttam a „pirulást”.

– Nyisd ki az ablakot!

– Ha kinyitom, kimegy a meleg.

– Ha nem nyitod ki, mi megyünk ki.

Gábor kinyitotta az ablakot.

Aztán megszólalt a füstjelző.

PÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!

Gábor felnézett.

– Na, ez meg mit akar?

– Szerintem gratulál.

Fogott egy konyharuhát, és elkezdett alatta legyezni.

A füstjelző ettől láthatóan nem hatódott meg.

PÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!

– Kapcsold ki!

– Hol?

– Te szerelted fel!

– Attól még nem jegyeztem meg!

Ekkor csengettek.

Ránéztem az órára.

Pont hét volt.

– Te rendeltél valamit?

– Nem.

Kinyitottam az ajtót.

Egy tűzoltó állt előttem.

Sisakban.

Egy pillanatig csak néztem.

Aztán hátrafordultam.

– Gábor!

– Mi van?

– Megjött a vacsorádhoz a szakértő!

Gábor kidugta a fejét a konyhából.

A tűzoltó beleszagolt a levegőbe.

– Jó estét. Minden rendben?

– Persze – mondta Gábor.

Abban a pillanatban újabb adag füst gomolygott ki a konyhából.

A tűzoltó felvonta a szemöldökét.

– Biztos?

– Oldalas.

A férfi bólintott.

– Értem.

– Kicsit megkapta.

A tűzoltó ismét beleszagolt.

– Azért az a „kicsit” elég optimista.

Én a falnak dőltem, mert már rázott a nevetés.

Kiderült, hogy nem miattunk jött.

A szomszéd házban volt egy kisebb műszaki probléma, és a tűzoltó csak azért csengetett be, mert meg akarta kérdezni, be tudnánk-e engedni őket a közös hátsó udvarra.

Gábor megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Akkor nem hozzánk jöttek.

– Eredetileg nem – mondta a tűzoltó, és megint a konyha felé nézett.

Na, ott végem volt.

A tűzoltó már indult volna, amikor Gábor utánaszólt:

– Várjon!

A férfi visszafordult.

– Igen?

– Maga szerint ezt még meg lehet enni?

A tűzoltó benézett a sütőbe.

Hosszú csend következett.

Aztán megszólalt:

– Uram, én tüzet oltok. Csodát nem teszek.

Este negyed nyolckor pizzát rendeltünk.

Amikor megérkezett a futár, Gábor nyitott ajtót.

A fiú átadta a dobozt, majd beleszagolt a levegőbe.

– Odaégett valami?

Gábor sértődötten felelt:

– Nem. Oldalas volt.

A futár benézett mögötte a füstös konyhába.

– Volt?

Azóta, ha Gábor azt mondja:

– Ma én intézem a vacsorát!

csak egy dolgot kérdezek:

– Jó. És a tűzoltókat te hívod, vagy hívjam én?