😂 A férjem egy napra beállt idegenvezetőnek – A turisták a végén inkább a buszsofőrnek adtak borravalót!

A férjem, Laci, két dologhoz ért igazán.

Az egyik, hogy mindenről van véleménye.

A másik, hogy akkor is magabiztosan beszél, amikor fogalma sincs, miről van szó.

Egyszer például fél órán keresztül magyarázta a szomszédnak, hogyan kell megjavítani a mosógépet.

A végén kiderült, hogy a szomszéd hűtőszekrényéről beszéltek.

Laci szerint ez részletkérdés.

A baj egy péntek délután kezdődött.

A sógorom, aki egy utazási irodánál dolgozik, kétségbeesetten telefonált.

– Laci! Holnapra kellene egy idegenvezető! A kollégám megbetegedett!

– Hová mennek?

– Egy egész napos kirándulásra. Várnézés, városnézés, múzeum.

– Semmi gond! Megoldom!

Én a konyhából kiabáltam:

– Laci! Te még a saját utcánkban is eltévedsz!

– Az más! Ott nem figyelek!

Másnap reggel hétkor a férjem vadonatúj ingben, napszemüvegben és egy mikrofonnal a kezében felszállt a turistabuszra.

Harmincnyolc utas várta.

A buszsofőr, Józsi, már húsz éve járta ugyanazt az útvonalat.

Laci azonban azonnal átvette az irányítást.

– Jó reggelt kívánok, kedves utasaink! László vagyok, a mai idegenvezetőjük!

Egy idős néni megkérdezte:

– Maga régóta csinálja ezt?

– Asszonyom, mondhatni, egész életemben erre készültem!

Józsi a visszapillantó tükörben ránézett.

– Akkor biztosan tudod, merre megyünk.

– Természetesen!

– Mert az előbb fordítva tartottad a térképet.

Az első megállónál már kezdődtek a problémák.

Megérkeztek egy gyönyörű, régi várhoz.

Laci ünnepélyesen felemelte a kezét.

– Hölgyeim és uraim! Ez a vár több mint ötszáz éves!

Egy szemüveges férfi jelentkezett.

– Elnézést, de a táblán az áll, hogy a tizenkilencedik században épült.

Laci egy pillanatra elhallgatott.

– Igen, mert akkor újrafestették!

A férfi gyanakodva nézett rá.

– Az egész várat?

– Akkoriban még alaposan dolgoztak!

A buszsofőr a háttérben a homlokát dörzsölte.

A következő teremben egy hatalmas festmény lógott a falon.

Laci megállt előtte.

– Ez itt a híres gróf portréja!

Egy néni közelebb hajolt.

– De hát ez egy nő!

Laci hunyorított.

– Igen… a gróf felesége.

– Akkor miért mondta, hogy a gróf?

– Mert náluk az asszony hordta a nadrágot!

A turisták nevettek.

Józsi viszont már elővette a telefonját, és ellenőrizte, hogy biztosan jó helyre hozta-e őket.

Ebéd után következett a városnézés.

Laci ismét megragadta a mikrofont.

– Bal oldalon láthatják a város legrégebbi épületét!

Józsi halkan megszólalt:

– Laci, az egy új bevásárlóközpont.

– Tudom, Józsi! De a helyén régen állt valami!

– Mi?

– Hát… valami régi!

Az egyik utas megkérdezte:

– És az a magas torony ott micsoda?

Laci gondolkodás nélkül válaszolt:

– Régen onnan figyelték az ellenséget!

Józsi közbeszólt:

– Az egy víztorony.

– Pontosan! Az ellenség meg szomjas volt!

Ekkor már az egész busz nevetett.

Csak egyetlen ember nem.

A hátsó sorban ülő nyugdíjas történelemtanár.

Ő ugyanis egész délelőtt jegyzetelt.

A legnagyobb baj azonban a múzeumban történt.

Laci egy üvegvitrin előtt megállt.

Benne egy régi, rozsdás fémtárgy feküdt.

– Ez, kedves vendégeim, egy középkori harci eszköz!

A történelemtanár felemelte a kezét.

– Elnézést, fiatalember! Az egy régi vasaló.

Laci közelebb hajolt.

– Valóban?

– Igen. Oda is van írva.

Laci elolvasta a táblát.

Aztán kihúzta magát.

– Természetesen! De gondoljanak bele, mekkorát lehetett ezzel ütni!

Józsi ekkor kiment a folyosóra.

Állítólag levegőzni.

Valójában azért, mert már annyira nevetett, hogy fájt a hasa.

Délután négykor a turisták visszaszálltak a buszra.

Laci elégedetten hátradőlt.

– Na, Józsi! Szerintem fantasztikus nap volt!

– Az biztos, hogy ilyet még nem láttam.

– Ugye? Született tehetség vagyok!

– Laci, a múzeumban majdnem megmagyaráztad, hogy a régi mosóteknőből lőttek ágyúval.

– De nem magyaráztam meg!

– Mert elvették tőled a mikrofont!

A buszon közben a turisták összesúgtak.

A történelemtanár előrement Józsihoz.

– Sofőr úr, megkérdezhetem, maga mióta dolgozik ezen az útvonalon?

– Húsz éve.

– Akkor maga biztosan ismeri a környéket.

– Mint a tenyeremet.

– Nem lenne kedves hazafelé elmondani, hogy valójában mit láttunk ma?

Józsi meglepetten nézett rá.

Aztán megfogta a mikrofont.

És elkezdett mesélni.

Elmondta a vár valódi történetét, a város nevezetességeit, és még néhány érdekes helyi legendát is.

Az utasok csendben figyeltek.

A végén hatalmas taps tört ki.

Laci megsértődött.

– Józsi! Te most elloptad a műsoromat!

– Nem, Laci. Én csak elmagyaráztam, hol jártunk!

Este hatkor megérkeztek a kiindulópontra.

A turisták egyenként szálltak le.

Mindenki megköszönte a kirándulást.

Aztán sorban odamentek Józsihoz.

Egyikük kétezer forintot adott.

A másik ötezret.

A harmadik még egy doboz bonbont is elővett.

Laci döbbenten figyelte.

– Józsi! Neked adnak borravalót?!

– Úgy néz ki.

– De hát én voltam az idegenvezető!

Ekkor odalépett a történelemtanár.

– László, magának is szeretnék adni valamit!

Laci arca felragyogott.

– Ó, igazán kedves!

A tanár elővett a táskájából egy vastag könyvet.

A címe ez volt:

„Magyar történelem kezdőknek.”

– Ezt szeretettel ajánlom. Hátha legközelebb hasznát veszi!

Laci vörös fejjel átvette.

Otthon aztán elmesélte nekem a történteket.

– Képzeld, mindenki Józsinak adott borravalót!

– És neked?

– Nekem egy könyvet!

– Legalább tanulsz belőle!

Laci sértődötten leült a kanapéra.

– Tudod mit? Soha többé nem leszek idegenvezető!

– Miért?

– Mert én egész nap beszéltem, Józsi meg csak vezetett, és mégis ő kapta a borravalót!

Másnap felhívta a sógoromat.

– Figyelj, ha legközelebb megint kell valaki, szólj!

– Idegenvezetőnek?

– Dehogy!

– Akkor minek?

– BUSZSOFŐRNEK! ÚGY LÁTOM, OTT VAN AZ IGAZI KERESET!

A sógorom csak ennyit kérdezett:

– Laci, neked egyáltalán van buszvezetői jogosítványod?

– Nincs. De idegenvezetői sem volt, aztán mégis megoldottam!