Rosszul mentettem el egy telefonszámot, és egy hétig egy idegennek írogattam – pénteken személyesen is megjelent
Múlt hétfőn kezdődött az egész.
A kolléganőm, Zsófi szabadságon volt, én pedig már reggel nyolckor rájöttem, hogy az irodában nélküle körülbelül annyira vagyok életképes, mint egy kávéfőző víz nélkül.
Kilenc körül felhívtam az egyik ügyfelünket, egy bizonyos Kovács urat.
Bediktálta a mobilszámát.
Gyorsan elmentettem.
Legalábbis azt hittem.
Tíz perccel később írtam neki:
„Jó napot! Én vagyok az irodából. A papírok miatt keresem. Holnap délelőtt megfelelne?”
Jött a válasz:
„Nekem igen.”
Remek.
Másnap reggel megint írtam.
„Tízre várom.”
„Ott leszek.”
Tíz óra.
Kovács úr sehol.
Fél tizenegykor ráírtam:
„Nem jön?”
„De.”
Tizenegy.
Semmi.
Mérges lettem.
„Mégis mikorra számíthatok?”
„Ha minden jól megy, pénteken.”
Néztem a telefont.
Hát jó.
Azt hittem, félreértettük egymást.
Szerdán eszembe jutott, hogy Kovács úrnak még három dokumentumot is hoznia kell.
Írtam:
„Pénteken feltétlenül hozza magával mind a hármat!”
Két perc múlva válaszolt:
„Mind a hármat? Biztos?”
„Igen. Nélkülük semmit nem tudunk kezdeni.”
Pár perc csend.
Aztán:
„Rendben. Megoldom.”
Csütörtökön már kezdtem furcsállni a dolgot.
Megírtam neki a pontos címet.
„Második emelet, 214-es iroda. Ha nem találja, kérdezzen meg valakit.”
Erre ezt írta:
„Tudom, hol van.”
Na, ettől azért megállt bennem valami.
Honnan tudja?
Korábban sosem járt nálunk.
Rákérdeztem:
„Járt már itt?”
„Nem.”
„Akkor honnan tudja?”
Majdnem tíz percig semmi.
Aztán megérkezett a válasz:
„Hosszú történet.”
Na, remek.
Ezen a ponton már Zsófinak is megmutattam az üzeneteket.
– Szerintem ez nem Kovács úr – mondta.
– De hát ő adta meg a számot.
– Olvasd vissza!
Visszaolvastam.
És akkor megláttam.
Az utolsó két számjegyet felcseréltem.
Egy teljes hete egy vadidegen férfinak írogattam.
Majdnem elejtettem a telefont.
Gyorsan bepötyögtem:
„Elnézést! Most vettem észre, hogy egész héten rossz számra írtam!”
A válasz szinte azonnal jött.
„Sejtettem.”
Felment bennem a pumpa.
„SEJTETTE?! Akkor miért válaszolgatott?”
„Kíváncsi voltam, mi lesz pénteken.”
„Semmi! Kérem, ne jöjjön ide!”
Három pont jelent meg.
Eltűnt.
Megint megjelent.
Aztán:
„Késő.”
Ennyi.
KÉ-SŐ.
Egész csütörtök este ezen kattogtam.
Péntek reggel Zsófi már az ajtóban vigyorgott.
– Na, jön a titokzatos idegen?
– Nagyon vicces.
Tíz óra.
Semmi.
Tizenegy.
Semmi.
Délben már kezdtem megnyugodni.
Fél egykor kopogtak.
– Tessék!
Belépett egy negyvenes férfi.
Sötét kabát.
Komoly arc.
A kezében három nagy barna dosszié.
Rám nézett.
– Jó napot. A 214-est kerestem.
Zsófi mellettem majdnem megfulladt a kávéjától.
Felálltam.
– Maga…?
– Igen. A rossz telefonszám.
Letette elém a három dossziét.
– Mind a hármat elhoztam, ahogy kérte.
Csak néztem.
– De… mik ezek?
Kinyitotta az elsőt.
Üres volt.
A második is.
A harmadik is.
– Maga teljesen őrült?
– Nézze, egy hete kapom az utasításokat. Gondoltam, ha már péntekig eljutottunk, tisztességesen befejezem.
Zsófi ekkor már az asztal alatt röhögött.
Én viszont még mindig nem értettem valamit.
– De honnan tudta, hol van az iroda, amikor még a címet sem küldtem el?
A férfi elmosolyodott.
– Na, ez a hosszú történet.
Elővette a telefonját.
Megmutatta az első üzenetemet.
Aztán a névjegyet, ahová elmentette a számomat.
Ez állt benne:
„Irodás nő – valószínűleg téves szám.”
– Ebből nem tudhatta a címet.
– Nem is.
– Akkor?
A férfi a folyosó felé mutatott.
– A 216-osban dolgozom.
Csend.
Zsófi abbahagyta a nevetést.
Én kinéztem az ajtón.
Két méterrel arrébb tényleg ott volt:
216.
– Vagyis egész héten…
– Igen.
– …két ajtóval arrébb ült?
– Igen.
– És amikor azt írtam, hogy tízre várom…
– Éppen kávéztam.
– Amikor megkérdeztem, hogy „nem jön?”…
– Gondolkodtam rajta.
– És amikor azt írta, hogy pénteken?!
A férfi vállat vont.
– Gondoltam, addigra csak rájön.
Zsófi ismét röhögni kezdett.
Én a homlokomat fogtam.
– Jó. Akkor legalább árulja el, miért hozott három üres dossziét!
A férfi teljesen komoly arccal rám nézett.
– Maga írta, hogy nélkülük semmit nem tudunk kezdeni.
– Igen.
– Hát tessék.
Megtolta felém a három üres dossziét.
– Kezdjünk velük semmit.
Azzal megfordult, és kisétált.
Zsófi öt percig nem tudott megszólalni a nevetéstől.
Én pedig átírtam a férfi nevét a telefonomban.
Most ez áll benne:
„216-os iroda – SOHA NE ÍRJ NEKI.”
Két perccel később érkezett tőle egy üzenet:
„Szombaton ráérek.”
Visszaírtam:
„Nem kérdeztem.”
Azonnal válaszolt:
„Tudom. De ezen a héten nálunk ez láthatóan nem feltétel.”
Tanulság: Telefonszám mentésekor mindig ellenőrizd a számjegyeket. Különösen akkor, ha a téves szám tulajdonosa ráér, jó a humorérzéke, és két ajtóval arrébb dolgozik.
Jogi záradék: A történet szórakoztató céllal készült, kitalált szereplőket és eseményeket tartalmaz. Bármilyen hasonlóság valós személyekkel vagy eseményekkel a véletlen műve.
