Szombat délelőtt volt, a piac már tele emberekkel.
A zöldségesek hangosan kínálták a portékájukat, valahonnan friss lángos illata szállt, a régiséges soron pedig egymás mellett sorakoztak a régi órák, könyvek, porcelánfigurák és megsárgult képeslapok.
Az egyik asztal mögött egy ősz hajú férfi ült.
Már vagy harminc éve járt ki minden hétvégén.
Az asztalán nem volt semmi igazán értékes.
Legalábbis ő így mondta.
Régi tányérok, evőeszközök, néhány óra, egy repedt váza és egy nagy kartondoboz tele bögrékkel.
Délelőtt tizenegy körül egy kislány állt meg előtte az édesanyjával.
Lehetett hét-nyolc éves.
Miközben az anyukája a szomszédos asztal könyveit nézegette, a kislány leguggolt a bögrés doboz elé.
Egyenként emelgette ki őket.
Volt köztük virágos.
Aranyszélű.
Pöttyös.
Egyiken még az állt: „A világ legjobb nagymamája”.
A doboz legalján azonban talált egy egészen egyszerű, halványkék bögrét.
Az egyik oldalán lepattogzott a festék, a füle mellett pedig vékony repedés futott végig.
A kislány felállt, és odavitte az árushoz.
– Ez mennyibe kerül?
A férfi rápillantott.
– Az?
Elvette tőle, megforgatta a kezében.
– Ezt inkább ne vidd. Nézd, milyen kopott. Még repedt is.
A kislány azonban visszanyúlt érte.
– Nekem ez tetszik.
Az árus elmosolyodott.
– Pedig van ott sokkal szebb. Válassz egy másikat! Ugyanannyiért odaadom.
A kislány megrázta a fejét.
– Nem kell másik.
A férfi kíváncsi lett.
– Miért pont ezt szeretnéd?
A kislány egy pillanatig hallgatott.
Aztán végigsimította az ujjával a bögre kopott oldalát.
– Mert anya is mindig a csorba bögréből issza a kávét.
Az árus az édesanyára nézett.
A nő ekkor már mellettük állt.
– Tényleg? – kérdezte mosolyogva.
A kislány bólintott.
– Van otthon egy régi bögréje. Már csúnya, de nem engedi kidobni.
– És miért nem? – kérdezte a férfi.
A kislány lehalkította a hangját.
– Mert még a mamától kapta.
Az anya arcáról eltűnt a mosoly.
A kislány folytatta:
– A mama tavaly meghalt. Anya néha reggel megfogja azt a bögrét, és csak ül vele a konyhában. Egyszer azt mondta, azért szereti, mert amikor abból iszik, olyan, mintha a mama még egy kicsit ott lenne vele.
Az árus már nem szólt közbe.
– Jövő héten lesz anya születésnapja – mondta a kislány. – Arra gondoltam, veszek neki még egy régi bögrét.
Az édesanyja gyorsan elfordította a fejét.
– De hát én itt vagyok – mondta halkan. – Így már nem lesz meglepetés.
A kislány vállat vont.
– Nem baj.
Aztán a bögrére mutatott.
– Ezt ketten használhatnánk. A másik lehet a mamáé, ez pedig a miénk.
Az árus hosszú másodpercekig csak nézte a gyereket.
Aztán kivette a kezéből a bögrét.
– Várj egy pillanatot.
Lehajolt az asztal mögé, elővett egy rongyot, és gondosan áttörölte.
Utána egy újságpapírba csomagolta.
A kislány elővette a kis pénztárcáját.
Aprópénzek voltak benne.
– Mennyi?
– Semennyi.
– De ki szeretném fizetni.
– Tudom.
– Akkor miért nem?
A férfi egy pillanatra elnézett a piac másik vége felé.
– Mert nekem is volt egy lányom.
Az anya óvatosan ránézett.
A férfi azonban elmosolyodott.
– Már felnőtt. Messze lakik, ritkán találkozunk. Mindig azt mondom neki, hogy nem kell miattam annyit utaznia. Majd találkozunk máskor.
Megállt egy pillanatra.
– Most jutott eszembe, milyen butaság ezt mondani.
A kislány átvette a becsomagolt bögrét.
– Akkor hívja fel.
Az árus felnevetett.
– Szerinted?
– Szerintem.
A férfi elővette a telefonját.
Még ott, a pult mögött megkereste a lánya nevét.
A kislány és az édesanyja már néhány méterre jártak, amikor megszólalt a vonal másik végén valaki.
– Szia, apa! Minden rendben?
A férfi körbenézett a nyüzsgő piacon.
– Persze. Csak arra gondoltam… mit szólnál hozzá, ha jövő vasárnap nem mennék ki a piacra?
– Miért?
– Mert inkább elmennék hozzátok ebédre.
Néhány másodperc csend következett.
Aztán a telefonból olyan hangosan érkezett a válasz, hogy a mellette álló árus is meghallotta.
– Végre!
A férfi nevetett.
Aznap délután a kislány otthon kimosta a halványkék bögrét, és az édesanyja régi bögréje mellé tette a polcra.
Két kopott bögre állt egymás mellett.
Az egyik valakire emlékeztette őket, akit már nem ölelhettek meg.
A másik pedig arra, hogy akit még megölelhetünk, annál nem érdemes mindig egy következő alkalomra várni.
A következő vasárnap a régiségpiacon az ősz hajú férfi helye üres maradt.
Az asztalára csak egy kis kartonlapot tett a szomszéd árus.
Ez állt rajta:
„Ma zárva. Családi ebéden vagyok.”
És talán azon a vasárnapon egy kopott bögre többet ért minden hibátlan porcelánnál.
