Tizennégy éve lakom ugyanabban a társasházban.
A szomszédom, Feri már akkor is itt lakott, amikor beköltöztem.
Nem voltunk barátok.
Köszöntünk egymásnak a lépcsőházban, néha váltottunk pár szót a közös költségről, a liftről vagy arról, hogy megint valaki nyitva hagyta a kaput.
Nagyjából ennyi.
Múlt szombaton délután azonban becsöngetett.
Amikor ajtót nyitottam, egy közepes méretű kartondobozt tartott a kezében.
– Ezt neked hoztam.
– Nekem?
– Igen.
Átvettem.
Meglepően nehéz volt.
– Mi van benne?
Feri a lépcső felé nézett.
– Majd meglátod.
– Most kinyissam?
– Ne.
Ezt olyan gyorsan mondta, hogy elnevettem magam.
– Miért?
– Várd meg, amíg elmegyek.
– Feri, most kezdek aggódni.
– Nem kell. Csak… így egyszerűbb.
Már indult volna, amikor utánaszóltam:
– Legalább azt mondd meg, miért kapom!
Megállt.
– Mert nekem már nincs rá szükségem. Neked viszont szerintem lesz.
Azzal lesétált a lépcsőn.
Becsuktam az ajtót, letettem a dobozt a konyhaasztalra, és természetesen körülbelül három másodpercig bírtam ki.
Felnyitottam.
Először azt hittem, rosszul látok.
Szerszámok voltak benne.
Csavarhúzók, fogók, villáskulcsok, mérőszalag, kalapács, fúrószárak.
Nem újak.
Látszott rajtuk, hogy hosszú éveken át használták őket.
A tetejükön egy összehajtott papírlap feküdt.
Kinyitottam.
Mindössze ennyi állt rajta:
„Amikor ideköltöztél, az első héten átjöttél, mert nem tudtál felfúrni egy polcot.
Aztán kellett fogó.
Aztán kalapács.
Aztán csavarhúzó.
Tizennégy év alatt legalább ötvenszer kértél tőlem valamilyen szerszámot.
Mindig visszahoztad.
Ez manapság ritkább, mint gondolnád.
Holnap elköltözöm.
A szerszámaimat nem viszem magammal.
Arra gondoltam, nálad jó helyük lesz.
Egy dolgot kérek.
Ha egyszer becsönget hozzád egy új szomszéd, mert szüksége van egy kalapácsra, ne mondd neki, hogy vegyen magának.
Add oda neki.
Feri”
Sokáig álltam a konyhaasztal mellett.
Aztán eszembe jutott valami.
Kinyitottam a fiókot.
Ott feküdt egy régi, sárga nyelű csavarhúzó.
Két éve kértem kölcsön Feritől.
Ezt az egyet elfelejtettem visszaadni.
Felnevettem.
Gyorsan felkaptam, és leszaladtam hozzá.
Feri éppen egy bőröndöt cipelt ki a lakásából.
– Ezt még vissza kell adnom! – nyújtottam felé a csavarhúzót.
Ránézett.
Aztán rám.
– Tartsd meg.
– De azt írtad, hogy mindig mindent visszavittem.
Elmosolyodott.
– Tudom.
– Akkor ezt miért nem kérted vissza?
Feri felvette a bőröndöt.
– Mert kíváncsi voltam, mikor veszed észre.
– Két év kellett hozzá.
– Nem.
A dobozra mutatott a kezemben.
– Egy doboz kellett hozzá.
Mindketten elnevettük magunkat.
Másnap Feri elköltözött.
A doboz azóta a kamrámban van.
A sárga csavarhúzó pedig legfelül.
Nem azért, mert az a legjobb szerszám benne.
Hanem mert emlékeztet valamire:
jó szomszédnak lenni néha nem jelent többet annál, mint kinyitni az ajtót, amikor valaki becsönget.
És néha egy kölcsönadott kalapács többet tesz két ember között, mint száz udvarias „jó napot”.
