Anyám kedden délelőtt fél tízkor felhívott.
Már abból tudtam, hogy baj van, ahogy beleszólt a telefonba:
– Azonnal át tudsz jönni?
– Mi történt?
– Ezt telefonban nem lehet elmondani.
– Anya, jól vagy?
– Én igen. De siess!
Tíz perc múlva már nála voltam.
Az ajtót résnyire nyitotta ki, kidugta a fejét, és körbenézett a lépcsőházban.
– Gyere gyorsan!
– Miért suttogsz?
– Mert nem akarom, hogy a szomszédok megtudják.
Na, ettől rögtön megnyugodtam.
Anyámnál ugyanis amit nem szabad megtudniuk a szomszédoknak, azt általában már két emelettel feljebb is tudják.
Bementem.
– Hol a baj?
Anyám a konyha felé mutatott.
– Ott.
Benéztem.
És megálltam az ajtóban.
A konyha közepén egy hatalmas kartondoboz állt.
A dobozból kilógott egy műanyag láb.
– Anya…
– Ugye?!
– Mi az?
– Fogalmam sincs!
Közelebb mentem.
A dobozon ez állt:
„ÉLETHŰ FÉRFI PRÓBABABA – 185 CM.”
Ránéztem anyámra.
– Te rendeltél egy férfit?
– Ne hülyéskedj már! Egy kabátot rendeltem!
– Ehhez képest egész jóképűt küldtek.
– Nagyon vicces.
Kihúztuk a dobozból.
Egy életnagyságú férfi próbababa volt. Öltönyben, nyakkendőben, tökéletes frizurával.
Anyám körbejárta.
– Mondjuk, rendesen fel van öltözve.
– Megtartod?
– Normális vagy? Mit mondok apádnak?
Ebben a pillanatban nyílt a bejárati ajtó.
Apám jött haza.
Megállt a konyhaajtóban.
Ránézett anyámra.
Rám.
Aztán a kétméteres, öltönyös férfira.
Néhány másodpercig senki nem szólt.
Végül apám letette a szatyrát.
– Marika…
– Igen?
– Ki ez?
Anyám teljes nyugalommal rávágta:
– A kabátom.
Apám bólintott.
– Értem.
Megint végignézett a próbabábun.
– Akkor én leviszem a szemetet, mire feljövök, próbáld meg eldönteni, hogy engem rendeltél-e mellé nadrágnak.
És kisétált.
Anyám utánanézett.
– Látod? Ezért nem akartam, hogy bárki megtudja.
Ekkor megszólalt a csengő.
A szomszéd néni állt az ajtóban.
Benézett a konyhába, meglátta a próbabábut, és elmosolyodott.
– Jaj, Marikám! Megjött?
Anyám elsápadt.
– Maga tudott róla?!
– Persze. Tegnap hozzám hozta a futár a maga kabátját.
– És hol van?
A néni sóhajtott.
– Rajta.
– Min?!
– Hát a próbababán.
Anyám csak pislogott.
– Akkor maga mit hozott át nekem?
A néni a férfira mutatott.
– A férjemet.
Mindketten odanéztünk.
A néni hunyorított egyet.
– Jaj, nem. Bocsánat. Az még otthon ül a tévé előtt. Ez tényleg a próbababa.
