😂 A horgászversenyen egyetlen halat sem fogtam – Mégis engem akart kizárni a versenybíró!

Életemben háromszor voltam horgászni.

Először gyerekkoromban, amikor beleestem a tóba.

Másodszor húszévesen, amikor a horgászbotom esett bele.

Harmadszor pedig most, amikor kis híján a versenybíró ugrott bele miattam.

Pedig én csak egy nyugodt szombatot szerettem volna!

Az egész azzal kezdődött, hogy a szomszédom, Feri, benevezett a falusi horgászversenyre.

– Lajos! Holnap jössz velem!

– Feri, én nem tudok horgászni!

– Nem baj! A halak sem tudják!

Ez az érvelés valamiért meggyőzött.

Másnap reggel hatkor már a tóparton álltunk.

Negyven versenyző gyülekezett.

Mindenkinél drága felszerelés, különleges botok, elektromos kapásjelzők.

Nálam két szendvics, egy termosz kávé és egy összecsukható szék.

A versenybíró végigmért.

– Maga mivel akar horgászni?

– Egyelőre ezzel a székkel.

– Hol a botja?

– Ferinél.

– És a csalija?

– Az is.

– Maga horgászott már egyáltalán?

– Persze! Csak eddig mindig a halak nyertek.

A bíró nagyot sóhajtott.

– Na, ebből még baj lesz!

Az első baj tíz perc múlva meg is érkezett.

Feri megmutatta, hogyan kell bedobni a horgot.

– Csak lendítsd meg, aztán engedd el!

Meglendítettem.

A horog beleakadt a mögöttem álló versenyző kalapjába.

A kalap gyönyörű ívben repült a tóba.

– KI VOLT EZ?! – ordította a férfi.

– Szerintem kapás volt – feleltem.

A versenybíró odarohant.

– Maga mit művel?!

– Horgászom.

– Akkor miért dobálja mások kalapját a vízbe?!

– Nem én tehetek róla, hogy nem kapaszkodott rendesen!

A bíró elővette a füzetét.

– Első figyelmeztetés!

Egy órával később mindenki fogott valamit.

Feri két pontyot, a mellettem ülő bácsi három keszeget.

Én semmit.

Gondoltam, új módszert próbálok.

A szendvicsemből levágtam egy darab fokhagymás kolbászt, és feltettem a horogra.

Feri meglátta.

– Lajos! Te kolbásszal horgászol?!

– Miért? A halak nem szeretik?

– Honnan tudjam?!

– Na látod! Ezért kell kísérletezni!

Fél óra múlva végre megrándult a botom.

– FERI! KAPÁS!

Mindenki odarohant.

A bot meghajlott, a zsinór feszült.

– Ez legalább tízkilós! – kiabálta valaki.

Tekertem, húztam, izzadtam.

Végül kiemeltem a vízből…

Egy rozsdás biciklikereket.

A parton mindenki nevetett.

A versenybíró azonban vörös fejjel közeledett.

– MAGA SZÓRAKOZIK VELÜNK?!

– Miért? Nem jó?

– EZ EGY BICIKLIKERÉK!

– Tudom, de legalább nem kellett megszákolni!

– Második figyelmeztetés!

Délutánra már kezdtem feladni.

Leültem a székemre, és megettem az utolsó szendvicsemet.

Ekkor megjelent mellettem egy kacsa.

Adtam neki egy kis kenyeret.

Aztán jött még egy.

Majd még három.

Tíz perc múlva hat kacsa üldögélt körülöttem.

A versenybíró odajött.

– MAGA MEG MIT CSINÁL?!

– Horgászom.

– AKKOR MIÉRT VAN ITT HAT KACSA?!

– Nem tudom. Lehet, hogy ők is neveztek.

A bíró a fejét fogta.

– Maga azonnal hagyja abba az állatok etetését!

– Jó, de ezt nekik mondja! Én már elfogyasztottam az összes szendvicsemet!

Ekkor azonban megjelent a tó legrettegettebb lakója.

Egy hatalmas fehér lúd.

Feri elsápadt.

– Lajos, azt ne piszkáld! Az a gondnok lúdja! Mindenkit megtámad!

Én legyintettem.

– Ugyan már! Egy libától csak nem fogok megijedni!

A lúd megállt előttem.

Sziszegett.

– Szervusz, barátom!

A lúd kitárta a szárnyát.

– Na, ne legyél ilyen mogorva!

A következő pillanatban nekem rontott.

Én futni kezdtem.

A lúd utánam.

Végigrohantunk a tóparton.

A horgászok felugráltak.

– VIGYÁZZON A BOTOKRA!

– A HŰTŐTÁSKÁMAT!

Én pedig ordítottam:

– VALAKI SZÓLJON ENNEK A TOLLAS ÖRDÖGNEK!

A lúd egészen a versenybíró asztaláig kergetett.

Ott félreugrottam.

A lúd viszont nekiszaladt az asztalnak.

A jegyzőkönyvek szanaszét repültek.

A bíró felugrott.

– ELÉG VOLT! MAGÁT KIZÁROM!

– Engem?!

– IGEN!

– De hát egyetlen halat sem fogtam!

– PONT EZ AZ! ÉS MÉGIS MAGA MIATT VAN A LEGNAGYOBB FELFORDULÁS!

Ekkor megjelent a tó gondnoka.

– Bíró úr, ne tessék már haragudni! Ez az ember nagy szívességet tett nekem!

– MIFÉLE SZÍVESSÉGET?!

– Három hete próbálom befogni azt a ludat! Állatorvoshoz kell vinnem, de senki sem tudta kicsalogatni a vízből!

A gondnok hálásan megszorította a kezemet.

– Köszönöm, Lajos! Maga egy hős!

A díjátadón aztán jött az igazi meglepetés.

A polgármester bejelentette:

– Idén különdíjat is átadunk a verseny legemlékezetesebb résztvevőjének!

Feri oldalba bökött.

– Lajos! Ez te leszel!

– Ne hülyéskedj!

– A különdíjas pedig… LAJOS!

A közönség tapsolni kezdett.

Kaptam egy új horgászbotot, egy hatalmas ajándékcsomagot és egy éves horgászbérletet.

A versenybíró felháborodva felugrott.

– EZ AZ EMBER JÖVŐRE NEM INDULHAT!

A polgármester meglepődött.

– Miért nem?

A bíró rám mutatott.

– MERT HA EGYSZER MÉG HALAT IS FOG, AKKOR ITT VÉGLEG BEZÁRHATJUK A TAVAT!

Otthon a feleségem meglátta a díjakat.

– Lajos! Csak nem megnyerted a horgászversenyt?!

– De bizony! Különdíjas lettem!

– És hány halat fogtál?

– Egyet sem.

– Akkor miért kaptál díjat?

– Mert befogtam egy ludat.

A feleségem hosszasan nézett rám.

Aztán megszólalt:

– Lajos, én harminc éve mondom, hogy te nem vagy normális. De hogy ezt már hivatalosan díjazzák is, arra nem számítottam!

Azóta Feri minden hétvégén hív horgászni.

Én pedig mindig ugyanazt válaszolom:

– Csak akkor megyek, ha a ludat is benevezik. Legalább legyen ott valaki, akit már ismerek!