A nagymamám minden vasárnap két tányért tett az asztalra. Sokáig senki nem merte megkérdezni, miért.
A nagymamám három éve élt egyedül.
Nagypapa halála után azt hittük, a vasárnapok lesznek számára a legnehezebbek.
Ötvenkét évig ugyanis minden vasárnap pontosan délben együtt ebédeltek.
Nagymama főzött.
Nagypapa megterített.
Mindig két tányér került az asztalra.
Amikor nagypapa már nem volt, anya azt mondta:
– Vasárnaponként majd átjövünk hozzád. Ne ebédelj egyedül.
Nagymama csak mosolygott.
– Nem kell miattam átszerveznetek az életeteket.
De azért gyakran meglátogattuk.
Egyik vasárnap kicsit korábban érkeztem.
Nagymama még a konyhában főzött, én pedig bementem az étkezőbe.
Az asztalon két tányér volt.
Két pohár.
Két szalvéta.
Az egyik széknél pedig ott feküdt nagypapa régi, barna szemüvegtokja.
Nem kérdeztem semmit.
A következő héten megint átmentem.
Megint két teríték.
Aztán megint.
Hónapokon keresztül.
Egy délután végül nem bírtam tovább.
– Mama, miért teszel még mindig két tányért az asztalra?
Egy pillanatig nem válaszolt.
Aztán leült nagypapa üres székével szemben.
– Mert megígértem neki valamit.
– Mit?
Nagymama megsimította az asztalterítőt.
– Amikor már nagyon beteg volt, egyszer azt mondta nekem: „Ugye azért enni fogsz, ha én már nem leszek?”
– Én meg azt feleltem: „Csak akkor, ha továbbra is velem ebédelsz.”
Elmosolyodott.
– Azt mondta: „Rendben. De akkor teríts meg nekem is.”
Nem tudtam megszólalni.
Nagymama felállt, és levette nagypapa tányérját az asztalról.
Azt hittem, végre elteszi.
De nem.
Rakott rá egy szelet kenyeret.
– Tudod, mi a furcsa? – kérdezte.
– Mi?
– Ötvenkét év alatt állandóan panaszkodott, hogy túl kevés kenyeret adok neki.
Aztán az üres székre nézett.
– Most meg három éve egyetlen rossz szava sincs.
Elnevette magát.
Én pedig egyszerre nevettem és töröltem a szememet.
Aznap először értettem meg, hogy nagymama nem azért terített két személyre, mert nem tudta elfogadni, hogy nagypapa elment.
Hanem azért, mert ötvenkét év szeretetét nem lehet egyik vasárnapról a másikra egy tányérral kevesebbre teríteni.
Jogi záradék: A történet fiktív, szórakoztató és érzelmi tartalomként készült. A szereplők és az események kitaláltak; bármilyen hasonlóság valós személyekkel vagy eseményekkel a véletlen műve.
