Múlt kedden vettem egy kenyérpirítót.
Nem valami űrtechnika.
Két nyílás, egy kar, egy tekerőgomb.
Gondoltam, ezt még én is tudom kezelni.
Másnap reggel betettem két szelet kenyeret, lenyomtam a kart, és vártam.
Semmi.
Még egyszer lenyomtam.
Megint semmi.
Megmozgattam a vezetéket.
Semmi.
Másik konnektor.
Semmi.
Ekkor elővettem a használati útmutatót.
Két perc után visszatettem a dobozba, mert olyan ábrák voltak benne, mintha legalább egy kisebb atomerőművet kellene beüzemelnem.
Délután fogtam a kenyérpirítót, és visszavittem a boltba.
A vevőszolgálatnál egy fiatal eladó állt.
– Jó napot! Tegnap vettem ezt, de sajnos nem működik.
– Egyáltalán nem kapcsol be?
– Egyáltalán.
– Kipróbálta több konnektorban?
Na, erre büszkén kihúztam magam.
– Háromban is.
– A kart teljesen lenyomta?
– Természetesen.
– Kenyérrel?
Kicsit megsértődtem.
– Nem üresen pirítok.
Az eladó bólintott.
– Rendben, megnézzük.
Kivette a dobozból.
Én közben keresztbe fontam a karomat.
Valamiért ilyenkor az ember úgy érzi, fontos, hogy látszódjon rajta: ő bizony nem most lát először kenyérpirítót.
Az eladó bedugta a konnektorba.
Betett két próbaszeletet.
Lenyomta a kart.
Semmi.
Ránézett.
Én pedig azonnal felbátorodtam.
– Ugye?
Újra lenyomta.
Semmi.
– Mondtam én! Teljesen halott.
Az eladó megfordította a gépet.
Megnézte az alját.
Aztán a vezetékét.
Végül elmosolyodott.
– Megvan.
– Mi?
A kenyérpirító oldalára mutatott.
Volt rajta egy apró kapcsoló.
0 és I.
Természetesen a 0-n állt.
Átkapcsolta.
Lenyomta a kart.
A kenyérpirító azonnal működni kezdett.
Néztem a gépet.
Néztem az eladót.
Megint a gépet.
– Ez… tegnap még biztosan nem volt rajta.
Az eladó próbálta visszatartani a mosolygást.
– Elképzelhető, hogy éjszaka szerelték rá.
A mellettem álló bácsi felröhögött.
Én azonban nem adtam fel.
– Jó, de a használati útmutatóban erről egy szó sincs!
Az eladó elővette a dobozból a füzetet.
Kinyitotta az első oldalon.
Ott volt egy hatalmas rajz.
Nyíl mutatott a kapcsolóra.
Alatta:
„HASZNÁLAT ELŐTT KAPCSOLJA BE A KÉSZÜLÉKET.”
A bácsi már a pultra támaszkodva nevetett.
– Jó – mondtam. – Akkor ezt tisztáztuk.
Gyorsan elkezdtem visszapakolni.
Az eladó közben megkérdezte:
– A kenyeret kéri?
– Milyen kenyeret?
Ebben a pillanatban felugrott a két próbaszelet.
Az egyik egyenesen előttem landolt a pulton.
A bácsi ránézett.
Aztán rám.
– Vigye csak el, hölgyem. Megdolgozott érte.
Már indultam volna, amikor az eladó utánam szólt:
– Elnézést!
Megfordultam.
– Igen?
– A kenyérpirítót nem viszi?
Lenéztem a kezemre.
A nagy sietségben csak az üres dobozt fogtam a hónom alá.
A kenyérpirító ott maradt a pulton.
A bácsi ekkor már törölgette a szemét.
Visszamentem érte, felkaptam, és csak annyit mondtam:
– Azt hiszem, mára nekem elég volt a műszaki cikkekből.
A bácsi utánam szólt:
– Holnap hozza vissza a vízforralót is!
Megálltam az ajtóban.
– Miért?
– Csak kíváncsi vagyok, abba tett-e vizet!
Na, ezen már én is elnevettem magam.
Azóta a kenyérpirító tökéletesen működik.
Én pedig megtanultam egy fontos dolgot:
ha egy új készülék nem indul el, először meg kell keresni a bekapcsológombot.
És csak utána kell három konnektort, egy hosszabbítót és a fél lakást hibáztatni.
Jogi záradék: A történet szórakoztató céllal készült, szereplői és eseményei kitaláltak. Bármilyen hasonlóság valós személyekkel vagy eseményekkel a véletlen műve.
