A néni minden szombaton megkérdezte, mennyibe kerül az eper, de soha nem vett – egy reggel félretettem neki egy dobozzal

Tizenkét éve árulok gyümölcsöt a piacon.

Ennyi idő alatt az ember megtanulja felismerni a vásárlóit.

Van, aki mindig alkudik.

Van, aki minden almát háromszor megforgat, mielőtt kiválasztja.

És vannak azok, akiknek már akkor készítem a zacskót, amikor meglátom őket közeledni.

Az idős nénit tavaly tavasszal vettem észre először.

Apró termetű asszony volt, világos kabátban, kopott barna bevásárlótáskával.

Minden szombaton megállt előttem.

Soha nem az almát nézte.

Nem a barackot.

Mindig az epret.

– Mennyi ma egy dobozzal? – kérdezte.

Megmondtam.

Bólintott.

– Szép.

Aztán továbbment.

A következő szombaton ugyanez történt.

– Az eper mennyi?

– Ezerkétszáz.

– Értem. Nagyon szép.

És megint elsétált.

Eleinte nem foglalkoztam vele.

Aztán feltűnt, hogy máshol sem nagyon vásárol.

Egy kis kenyeret vett.

Néhány szem krumplit.

Néha két tojást.

Mindig számolta az aprót.

Az eperhez azonban minden héten odajött.

Május végén egyszer már csak két doboz maradt előttem.

A néni megállt.

– Mennyi ma?

– Ezerháromszáz.

Láttam, ahogy benyúl a táskájába.

Elővette a pénztárcáját.

Megszámolta a pénzét.

Aztán visszatette.

– Talán majd jövő héten.

Nem tudom, miért, de utánaszóltam:

– Tessék várni!

Megfordult.

Fogtam az egyik doboz epret, és elé tettem.

– Ezt vigye el.

– Nem kérem.

– Ajándék.

Az arca azonnal megváltozott.

– Fiatalember, én nem koldulok.

– Nem is mondtam ilyet.

– Akkor miért adná nekem?

Hirtelen nem tudtam mit felelni.

Végül azt mondtam:

– Mert minden szombaton megnézi. Gondoltam, egyszer meg is kellene kóstolnia.

Sokáig nézett rám.

Aztán megsimította a doboz szélét.

– Nem magamnak nézem.

Erre nem számítottam.

– Hanem kinek?

A néni lehajtotta a fejét.

– A férjemnek.

Nem kérdeztem semmit.

Ő folytatta.

– Tavaly ősszel meghalt.

Csendben maradtam.

– Hatvanegy évig voltunk házasok – mondta. – És tudja, mi volt a kedvence?

Ránéztem az eperre.

Bólintott.

– Minden tavasszal azt mondta, hogy az első igazán édes eperből neki jár egy egész dobozzal. Én meg mindig leszidtam, hogy drága.

Elmosolyodott.

De közben könnyes lett a szeme.

– Aztán hazavittem neki.

Mindig.

A néni megfogott egy szem epret, de nem emelte ki a dobozból.

– Az utolsó tavasszal már nem tudott kijönni a piacra. Vittem neki egy dobozzal. A felét sem tudta megenni.

Megállt egy pillanatra.

– Azt mondta: „Jövőre ne vegyél. Egyedül úgysem szereted.”

– És tényleg nem szereti?

Megrázta a fejét.

– Én soha.

Ekkor értettem meg.

Hetek óta nem epret akart venni.

Csak megállt annál, ami évtizedeken keresztül hozzátartozott a tavaszaikhoz.

Megint elé toltam a dobozt.

– Akkor ezt mégis vigye el.

– Mondtam, hogy nem fogadhatom el.

– Nem magának adom.

Felnézett rám.

– Hanem?

– A férjének. Az ideit.

A néni szeme megtelt könnyel.

Ezúttal nem tiltakozott.

Óvatosan betette a dobozt a barna táskájába.

Már majdnem elindult, amikor visszafordult.

– Tudja mit? Egyet azért megkóstolok.

Kivett egy szemet.

Beleharapott.

Sokáig rágta, aztán elmosolyodott.

– Na?

A néni megtörölte a szemét.

– Igaza volt az öregnek.

– Miben?

– Hatvanegy évig mondta, hogy én csak azért nem szeretem az epret, mert sajnálom rá a pénzt.

Mindketten elnevettük magunkat.

A következő szombaton már vártam.

Félretettem neki a legszebb dobozt.

Kilenc óra körül meg is érkezett.

Megállt előttem, és elővette a pénztárcáját.

– Mennyi ma az eper?

– Magának semennyi.

Megrázta a fejét.

– Na, ezt felejtse el. Ma vásárolni jöttem.

Letette elém a pénzt.

– Egy dobozzal kérek.

Aztán elgondolkodott.

– Inkább kettőt.

– Kettőt?

– Kettőt.

– Minek annyi?

A néni felvette a két dobozt.

– Hatvanegy évig ő ette helyettem. Most van mit bepótolnom.

És olyan mosollyal indult haza, amilyet addig még soha nem láttam rajta.

Azóta, amikor valaki sokáig álldogál a stand előtt anélkül, hogy vásárolna, nem gondolom rögtön azt, hogy drágállja az árut.

Mert néha az ember nem azért néz valamit, mert szeretné megszerezni.

Hanem azért, mert valaki hiányzik neki, akivel régen együtt nézte.