😂 A férjem azt mondta, öt perc alatt megjavítja a mosógépet – amikor egy óra múlva benéztem, a szomszéd is a fürdőszobában térdelt

– Szerintem valami baja van a mosógépnek.
Gábor a nappaliból hallgatózott.
– Semmi baja.
Ebben a pillanatban a fürdőszobából hatalmas csattanás hallatszott.
– Ez mi volt?
– Rendeződik benne a ruha.

Újabb csattanás.
– Gábor, a mosógép elindult előre.
– Mennyit?
– Körülbelül húsz centit.

– Akkor legalább működik a motor.
Ez volt az a pont, ahol tudnom kellett volna, hogy ebből baj lesz.
Kikapcsoltam a gépet.
Gábor megjelent a szerszámosládával.
– Öt perc.
– Mi öt perc?
– Megjavítom.

– Értesz hozzá?
Úgy nézett rám, mintha sértegetném.
– Egy mosógéphez?
– Igen.
– Mi lehet benne olyan bonyolult?
Negyvenöt évesen megtanultam, hogy amikor egy férfi ezt a mondatot kimondja, onnantól az adott tárgy hivatalosan veszélyben van.
Gábor kihúzta a mosógépet a faltól.
– Adj egy törölközőt.
– Minek?

– Biztos, ami biztos.
Adtam egyet.
Két perc múlva:
– Van még?
– Mi történt az elsővel?
– Betöltötte a feladatát.

Adtam még kettőt.
Aztán kimentem kávét főzni.
Tíz perc múlva csörgést hallottam.
– Minden rendben?
– Persze!
Újabb csörgés.

– Mi esett le?
– Semmi fontos!
– Akkor mi volt?
Csend.
– Egy alkatrész.
– Gábor!
– De mondtam, hogy nem fontos!

– Honnan tudod?
– Mert eddig nélküle is működött.
– EDDIG BENNE VOLT!
Erre nem válaszolt.
Húsz perc múlva csengettek.
A szomszéd, Laci állt az ajtóban egy csőfogóval.
– Gábor hívott.

– Miért?
– Azt mondta, szakértelem kell.
Megkönnyebbültem.
– Te értesz a mosógépekhez?

– Nem.
– Akkor milyen szakértelmed van?
– Van csőfogóm.
Bement.
Ez valami férfidolog lehet.

Ha két ember közül egyik sem tudja, mit csinál, de az egyiknél van csőfogó, azonnal szakmai konzultációvá válik.
Eltelt újabb húsz perc.
Feltűnt, hogy nagy a csend.

Túl nagy.
Benéztem a fürdőszobába.
Gábor és Laci térdelt a földön.
A mosógép eleje le volt szerelve.

A padlón csavarok, fogók, rongyok és egy olyan műanyag alkatrész hevert, amelyről egyikük sem tudta, honnan került elő.
– Mi történik itt?
Laci rám nézett.
– Megtaláltuk a hibát.
– Mi volt?

– Még keressük.
– Akkor mit találtatok meg?
– Hogy valahol itt van.

Gábor közbevágott:
– Ne zavard a munkát!
– Gábor, egy órája azt mondtad, öt perc!
– Nem számítottam komplikációra.
– Milyen komplikációra?
Laci felemelt egy csavart.

– Erre.
– Egy csavarra?
– Maradt.
– HONNAN?
Egymásra néztek.

Gábor vállat vont.
– Ezért komplikáció.
Visszamentem a konyhába.
Tíz perc múlva:
– DRÁGÁM!
Ez a hangsúly soha nem jelent jót.
– Mi van?

– Elzárnád a vizet?
– Miért?
– Megelőzés.
– MI ELŐZÉS?
Ekkor valami spriccelni kezdett.
Berohantam.

Laci egy lavórral próbálta felfogni a vizet.
Gábor a falnál matatott.
– Mondtam, hogy zárd el!
– TÍZ MÁSODPERCE MONDTAD!

– Most nem hibáztatni kell egymást!
Elzártuk.
A fürdőszoba úgy nézett ki, mintha egy kisebb delfinshow-t tartottak volna benne.
Laci megtörölte az arcát.
– Szerintem hívjunk szerelőt.

Gábor felháborodott.
– Most?! Amikor már majdnem kész vagyunk?
– Mit csináltatok meg?
Mindketten a mosógépre néztek.
Laci megszólalt:

– Elfordítottuk.
– Az már így volt.
– Akkor semmit.
Gábor elővette a telefonját.
Felhívta a szerelőt.

Elmondta a problémát.
A szerelő megkérdezett valamit.
Gábor lehajolt a mosógéphez.
Megnézett valamit hátul.
Aztán sokáig nem szólt.
– Mi van? – kérdeztem.
– Semmi.

– Mit kérdezett?
– Hogy kivettük-e a szállítócsavarokat.
– Milyen szállítócsavarokat?
Csend.
– Gábor?

– Azokat… amiket az új mosógépnél ki kell venni hátul.
– Ez a gép háromnapos.
– Tudom.
– Kivetted őket?
Laci lassan felállt.

– Én szerintem hazamegyek.
– LACI, MARADSZ!
Gábor megvakarta a fejét.
– Lehetséges, hogy…
– GÁBOR!
– …nem.
Megérkezett a szerelő.
Két percig nézte a gépet.
Kivette a szállítócsavarokat.

Visszatette azt az alkatrészt, amit Gáborék leszedtek.
Aztán ránézett a földön heverő csavarra.
– Ez meg honnan van?

Gábor és Laci egyszerre mondta:
– Nem tudjuk.
A szerelő felvette.
Megnézte.
Aztán odanyújtotta Lacinak.
– Ez magának a csőfogójából esett ki.
Én leültem a vécé tetejére, mert már nem bírtam állva.
A szerelő bekapcsolta a mosógépet.
Tökéletesen működött.
– Mennyi lesz? – kérdeztem.
Megmondta.
Gábor felszisszent.
– Ennyi két percért?
A szerelő elmosolyodott.
– A két perc olcsó.
– Akkor mi kerül ennyibe?
A férfi ránézett a szétszedett fürdőszobára.
– Az, hogy tudtam, melyik két percet kell dolgozni.
Laci azonnal bólogatott.
– Na, látod, Gábor? Ezért kell szakember.
Ránéztem.
– Laci, te egy csőfogóval jöttél át.
– Igen.
– És?
– Az legalább kiderült, hogy jó.
A szerelő elment.
Laci is hazament.
Gábor húsz percig rakta vissza a szerszámokat.
Este elindítottam egy mosást.

A gép hangtalanul centrifugált.
Gábor büszkén nézte.
– Na látod? Megjavítottuk.
Lassan felé fordultam.

– Kik?
– Hát… közösen.
– Te, Laci és a szerelő?
– Igen.

– És ebből pontosan mi volt a te részed?
Gondolkodott.
– Én vettem észre, hogy szakember kell.
– Én szóltam reggel, hogy baja van.

– Jó, de én hívtam fel.
– Miután szétszedted.
Gábor bólintott.

– Tehát végül mégis én gyorsítottam fel a folyamatot.
Másnap megkérdeztem tőle, miért csöpög a konyhai csap.
Ránézett.
Aztán rám.

Majd nagyon lassan letette a szerszámos ládát.
– Hívjak valakit?
Tizenöt év házasság után végre megjavítottam a férjemet.